Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Erdélyi Péter. Fényképalbum és cikkgyűjtemény az I. világháborúból. (Surányi Lajos írásai és fényképek az olasz frontról)

lamokat - főképpen Csehszlovákiát - nacionalista indulattal bírálta brossuraiban (pl. A dunai népek tragédiája és Csehszlovákia; Cseh bábok vagy szabad népek legyenek-e a Duna-völgy lakói). A szociáldemokrata párt nemzeti jellegű átalakításán fáradozott. Közben rádióelőadásokat is tartott többek között - szülővárosáról. Az 1960-as években halt meg Budapesten.

5 E kis életrajzi kitérő is mutatja, Surányi Lajos viszonylag befutott szociáldemokrata újságíró volt, aki sokat tanult a Népszavához kötődő nagy újságíró-író nemzedéktől: Bacsó Bélától, Révész Bélától, Csizmadia Sándortól. Surányi tehát jótollú újságíró volt. Ezt bizonyítják az albumba válogatott cikkei, amelyeknek hosszúsága és műfaji hovatartozása is sokféle: írásai félflekkestől a két-három flekkesig terjednek, műfajainak változatosságát pedig az jelzi, hogy egyaránt otthon van a tudósítás, a hírlapi levél, a tárca, a jegyzet, sőt az irodalmibb tárcanovella műfajában is. Cikkeinek tematikai megoszlása hasonlóképpen változatos. Figyelme az apró háborús mozzanatokra is kiterjed, de többször általános, politikai öszszefüggéseket is taglal. Ezek az utóbbi témák főképpen az 1917-es, 18-as háborús évek termésére jellemzőek. Ekkor írt cikkeiben a békeakarat erősödéséről és a háború utáni igazságosabb elosztási viszonyokat teremtő világ álmáról szólt. Egyik vitacikkében, amelyet a fronton írt, a Népszava olvasótáborának szélesedésétől azt várja, hogy általa jelentősen erősödni fog majd, a szocialista mozgalom; még jelszót is konstruált ennek elősegítésére a „be a szervezetbe" mintájára: „be a Népszava előfizetői közé". De a cikkeinek többsége nem a direkt politizálást szolgálta, inkább ízes, „színes" cikkecskék sokaságát postázta a doberdói pokolból a budapesti szerkesztőségbe. Úgy jelenítette meg témáit, mintha egy későbbi, visszaemlékező katona mesélné el ezeket családi vagy jószomszédi körben. Erre az előadásmódra igen szemléletes példa az 1915 októberében írt Lángoló csipkebokrok című tábori levele, amelyben a háborús jelenetek iszonyatos hatását a publicista így fogalmazta meg: „... egy-egy borzalmas detonáció hallható, amely után hirtelen keletkezett koromsötét füstgomolyagokból nem ritkán emberi combokkal, karokkal, belekkel és agy velőkkel csókolódzó tűzdarabok ugrálnak a magasba."

6 Vagy az olaszok rohamait ekképpen festette le: „A rohamra indulás pillanatában megszólalnak a mi géppuskáink, amelyek pillanat alatt egész tömegeket söpörnek el. Néhány percnyi szünet után újabbak indulnak el a halálos rohamra. Ezeknek azután a falak átugrálásánál már nem kell lábtörésektől tartaniok, mert a kiálló éles kövek helyett társaik véres és még egészen meg nem keményedett holt tetemeire ugrálhatnak, amely után egy pillanat alatt ök is borzalmas halált halnak."

7