Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

RÉGÉSZET - Szalontai Csaba: Megjegyzések az alföldi avarság eltűnéséről és továbbéléséről

Az avar-frank, és az avar-bolgár háborúknak minden bizonnyal egy biztos következménye lett. A kaganátus korábbi berendezkedése teljesen megszűnt, illetve csak nyomokban maradhatott meg, továbbá megszűnt a korábbi politikai egység a szállásterületek felett. Minden valószínűség szerint a szervezettség alól kikerült népesség helyi csoportjai egymástól elszigetelten élhettek az Alföldön. Többek véleményéhez hasonlóan, szerintem sem nem arra a kérdésre kell választ keresnünk, hogy kiirthatták-e a háborúk a népesség zömét, hanem a 9. századi népesség meglétének tárgyi, embertani bizonyítékait kell felgyüjtenünk. A történet források áttekintése után vizsgáljuk meg milyen pozitív régészeti adatokkal rendelkezünk az avarság továbbélésével kapcsolatban. Mielőtt ezt megtennénk, elöljáróban két megjegyzést kell tennünk. 1. A Kárpát-medence nyugati területei meglehetősen jól vizsgálhatók régészeti módszerrel. E területeken oly gazdagnak mondható az egymástól eltérő, de egykorú régészeti kultúrák keveredése, hogy ezek segítségével sokkal több lehetőség van az avar továbbélés kimutatására. A nyugati frank importok nagyszámú jelenléte lehetőséget ad nemcsak az avar továbbélés bizonyítására, de finomabb horizontok kidolgozásra is. Ezzel szemben a mindenkori import tárgyak elterjedéséből világosan következő tény, hogy ezek a jól keltezhető importok nem, vagy csak alig jelennek meg a Dunától keletre. Ugyanakkor ezek hiánya azzal is magyarázható, hogy a frank háborúkat követően a korábbi „birodalmi" berendezkedés felbomlásával megszűntek az egyes területek közötti kapcsolatok, esetenként pedig egyes régiók akár el is záródhattak a szomszédos területektől. Ezért van az, hogy a 8—9. század fordulóján a Kárpát-medence két nagyobb területe eltérő módon fejlődik tovább. A Dunántúlon az avar alapokra ráépül egy szláv, frank elem, és ezek együttesen élnek tovább, míg az Alföldön a késő avar elemek megmaradnak ugyan, de fokozatosan csökken a mennyiségük, és lassan elveszítik azokat az ismérveiket, melyek korábban oly hangsúlyosan jellemezték a népességet. Eleinte minden valószínűség szerint csak a fegyverek és övek száma csökkent a temetkezésekben, majd ezzel együtt az ékszerek is eltűnnek, mindaddig míg a korábbi hagyományokból már csak annyi maradt meg, hogy a halottaikat ugyanolyan rítus szerint temetik el mint őseik. 2. A régészeti források értékelésével kapcsolatos másik megjegyzésem az, hogy a késő avar kori tipokronológia az utóbbi évtizedig annyira kidolgozatlan volt, hogy nem igen volt alkalmas a továbbélés bizonyítására. Szerencsére az utóbbi években született néhány hiánypótló munka. Nyilvánvaló azonban, hogy további tárgyvizsgálatokra van szükség, és nemcsak a temetőkben, hanem a településeken előkerült leletek között is. Meggyőződésem, hogy ezek elvégzésével közelebb kerülhetünk a továbbélés mértékének és helyszíneinek pontosítását illetően.