Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Tóth István: Egy szegedi szerb jurátushallgató az 1863-as lengyel felkelésben (Julius Magarasevits)

hiszen a 10 Ft mellé 18 Ft kölcsönt csinált (orvosra, nadrágra, foltozásra, ennivalóra). Panasza szinte végtelen. Nem csupán szégyellni való ruházatát említi, hanem a rossz minőségű kenyeret is. Amit Kézsmárkon sütnek, írja: „...mint a katonai komiszkenyér, az ebéd olyan-amilyen, de a reggeli, amelyet 4 órakor kapnak, nagyon rossz...!" Nehezen szokta meg az otthoni ételeket. Barátjához ugyancsak panaszáradattal fordul: „Rokonaim már régen elfelejtettek, és rajtad kívül ki más is írna nekem? Ki is emlékezne néha-néha rám? Édesapám még az egyetlen, aki még valamit ír az otthonról, a szülőföldről. Mióta azonban édesanyám meghalt, ő is egyre távolabbinak tűnik számomra, hidegebb lesz. Már két hónapja múlt, hogy nem hallottam semmit róla. " Mindezek a magánéletbeli, lelki fájdalmak akkor tornyosulnak nála, amikor hírét veszi a lengyel felkelésnek (1863. január 22. - 1864. április). Mivel más hallgatók is tervezték a felkeléshez való csatlakozást, ő is elszánta magát. Folyamatosan informálódtak, hiszen pénzt, kötszereket és titokban fegyvereket is szállítottak a lengyeleknek Kézsmárkról is. Az ifjú hevület, az életből való kiábrándultság vezérelte a harcmezőre. 1863. május 31-én indult Kézsmárkról, és június 7-én érkezett meg Tarnov mellé. Egy előkelő lengyel házban 11 napot töltött társaival s akkor már egyenruhában, fegyverben. 1863. június 20-án átkeltek a Visztulán. Már az első ütközetben megsebesült. Ám szerencse folytán a börtöntől megmenekül. Ugyanabba a galíciai nemesi házba kerül ápolásra, ahonnan indultak az ütközetbe. Beleszeret a lengyel nemes lányába, de reménytelen szerelme, hiszen a család csak mint saját fiát hajlandó fogadni. Ez azt jelentette, hogy számára a leány megközelíthetetlenné válna. írja: „...ettől a sebtől félek, mert igen rossz helyen van - a szívem közepén. " Három harctéri sebesülése után már nem folytathatta küzdelmét, vissza kellett térnie szülőföldjére. Ez 1865. elején történt. 1863. júniusa és 1864. Szent János napja között számtalan ütközetben és harci cselekményben vett részt Cselakovszki zászlója alatt mint gyalogos, majd mint lovas katona. Igen érzékletesen fogalmaz a lengyelek hazaszeretetéről, amely számára példakép. A Crno Gorái asszonyokhoz hasonlítja a lengyel lányok, asszonyok áldozatvállalását. írja: „Amelyik nemzetnek ilyen lányai vannak, az - előbb vagy utóbb - ki kell, hogy vívja szabadságát. Barátom, azt az áldozatkészséget, amit a lengyel nők részéről tapasztaltam, ez csak a mi Crno Goráinknál van meg egyetlen más népnél sem a világon! [Bizonyára ifjú túlzás - T.I.] Bármenynyire is szerettem eddig a szabadságot, mégis úgy tűnik, erre most a lengyel nők tanítottak meg. Őszintén mondom neked: a legkevésbé sem sajnálom, hogy annyi szenvedésen mentem keresztül. Volt kiért. "