Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

IRODALOM- ÉS SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Lengyel András: Egy fejezet a Tiszatáj történetéből (1971-1975)

korábban érezhetően másfelé húzott, más folyóirateszmény lebegett a sze­mük előtt, s szerkesztői elképzeléseik csak részben illeszkedtek egymáshoz. (A két eltérő folyóirateszmény különbségét jól mutatja a változások utáni Kortárs és Tiszatáj összevetése.) Ilia előtérbe kerülésével viszont a Tiszatáj egységes irányítás alá került. Formailag ugyan a szerkesztésben mások is részt vállaltak (előbb Ilia mellett Havasi és olvasószerkesztőként Annus József, majd 1973 szeptemberétől Annus és Olasz Sándor), a szerkesztői koncepció meghatározója és nagyrészt kivitelezője 1971 tavaszától Ilia Mihály volt. Ezt a de facto helyzetet erősítette meg, hogy 1972. április 1­jével, Havasi Zoltán visszavonulásával, a Tiszatáj főszerkesztője formálisan is Ilia lett. Ilia Mihály ideális szerkesztőegyéniségnek bizonyult. Széleskörű, a ha­gyományos irodalmi kereteken messze túlterjedő műveltsége, a nagy globális folyamatok kifinomult, pontos érzékelni tudása, nyitottsága, alkotói törekvé­sekre való rezonálni tudása s nem utolsó sorban kvalitásérzéke eleve nagy szerkesztő lehetőséget hordozta. Nagy kérdés azonban: Mire volt elég ez a diszpozíció az adott viszonyok között? Mi volt tényleges szerkesztői telje­sítménye? A válasz ma még, érthetően, csak hozzávetőleges lehet. De a fo­lyóirat anyaga, a szerkesztői szándékokról tanúskodó egykori interjúk és ­máig publikálatlan - laptervek, az erre az időszakra visszatekintő emlékezé­sek már lehetővé teszik, hogy legalább a főbb tendenciákat fölmérjük. Az első, ami - a lap külső képének, tipográfiájának kétszeri változásán túl - szembeötlik, az a munkatársi gárda radikális átrendeződése, átrendezé­se. E vonatkozásban két tendencia látszik lényegesnek. A lapból ugyanis egyrészt kiszorultak a korábban túlméretezett szerepet betöltő helyi újság­írók, alkalmi tollforgatók, az ún. helyi szerzők; azok, akik addig erős provin­ciális színezetet adtak a Tiszatájnak. Másrész viszont megjelentek, ill. rend­szeres jelenlévők lettek a lapban a magyar szellemi élet olyan alkotói, akik­nek teljesítménye szellemi életünk egész mezőnyéhez mérve is jelentős, esetenként kimagasló volt, de nem Szegeden éltek. Ez utóbbi csoport persze maga is több vonulatot foglalt magában. Rendszeresen megjelenő munkatár­sak lettek az úgynevezett népi irodalom még élő klasszikusai (pl. Illyés Gyula, Németh László), derékhada (pl. Csoóri Sándor), sőt fiataljai is (Kiss Benedek, Utassy József, Kovács István stb.). Mellettük megjelentek a lapban a kisebbségi magyar irodalmak alkotói is, akik részben saját írásaikkal, rész­ben a román, szerb, szlovák stb. irodalmak fordítóiként és szemlézőiként egy Magyarországon addig kevéssé ismert, a magyarság egésze számára azonban kulcsfontosságú világot jelenítettek meg. De az új összetételű munkatársi gárdához tartozott a magyar szellemi élet jónéhány nem-népi beállítottságú jelentős alkotója is - elég talán Pilinszky Jánosra gondolnunk. S negyedik vonulatként megemlítendő egy nívós nem-irodalmár szakember gárda is,

Next

/
Thumbnails
Contents