Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)
IRODALOM- ÉS SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Lengyel András: Egy fejezet a Tiszatáj történetéből (1971-1975)
korábban érezhetően másfelé húzott, más folyóirateszmény lebegett a szemük előtt, s szerkesztői elképzeléseik csak részben illeszkedtek egymáshoz. (A két eltérő folyóirateszmény különbségét jól mutatja a változások utáni Kortárs és Tiszatáj összevetése.) Ilia előtérbe kerülésével viszont a Tiszatáj egységes irányítás alá került. Formailag ugyan a szerkesztésben mások is részt vállaltak (előbb Ilia mellett Havasi és olvasószerkesztőként Annus József, majd 1973 szeptemberétől Annus és Olasz Sándor), a szerkesztői koncepció meghatározója és nagyrészt kivitelezője 1971 tavaszától Ilia Mihály volt. Ezt a de facto helyzetet erősítette meg, hogy 1972. április 1jével, Havasi Zoltán visszavonulásával, a Tiszatáj főszerkesztője formálisan is Ilia lett. Ilia Mihály ideális szerkesztőegyéniségnek bizonyult. Széleskörű, a hagyományos irodalmi kereteken messze túlterjedő műveltsége, a nagy globális folyamatok kifinomult, pontos érzékelni tudása, nyitottsága, alkotói törekvésekre való rezonálni tudása s nem utolsó sorban kvalitásérzéke eleve nagy szerkesztő lehetőséget hordozta. Nagy kérdés azonban: Mire volt elég ez a diszpozíció az adott viszonyok között? Mi volt tényleges szerkesztői teljesítménye? A válasz ma még, érthetően, csak hozzávetőleges lehet. De a folyóirat anyaga, a szerkesztői szándékokról tanúskodó egykori interjúk és máig publikálatlan - laptervek, az erre az időszakra visszatekintő emlékezések már lehetővé teszik, hogy legalább a főbb tendenciákat fölmérjük. Az első, ami - a lap külső képének, tipográfiájának kétszeri változásán túl - szembeötlik, az a munkatársi gárda radikális átrendeződése, átrendezése. E vonatkozásban két tendencia látszik lényegesnek. A lapból ugyanis egyrészt kiszorultak a korábban túlméretezett szerepet betöltő helyi újságírók, alkalmi tollforgatók, az ún. helyi szerzők; azok, akik addig erős provinciális színezetet adtak a Tiszatájnak. Másrész viszont megjelentek, ill. rendszeres jelenlévők lettek a lapban a magyar szellemi élet olyan alkotói, akiknek teljesítménye szellemi életünk egész mezőnyéhez mérve is jelentős, esetenként kimagasló volt, de nem Szegeden éltek. Ez utóbbi csoport persze maga is több vonulatot foglalt magában. Rendszeresen megjelenő munkatársak lettek az úgynevezett népi irodalom még élő klasszikusai (pl. Illyés Gyula, Németh László), derékhada (pl. Csoóri Sándor), sőt fiataljai is (Kiss Benedek, Utassy József, Kovács István stb.). Mellettük megjelentek a lapban a kisebbségi magyar irodalmak alkotói is, akik részben saját írásaikkal, részben a román, szerb, szlovák stb. irodalmak fordítóiként és szemlézőiként egy Magyarországon addig kevéssé ismert, a magyarság egésze számára azonban kulcsfontosságú világot jelenítettek meg. De az új összetételű munkatársi gárdához tartozott a magyar szellemi élet jónéhány nem-népi beállítottságú jelentős alkotója is - elég talán Pilinszky Jánosra gondolnunk. S negyedik vonulatként megemlítendő egy nívós nem-irodalmár szakember gárda is,