Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

IRODALOM- ÉS SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Lengyel András: Egy fejezet a Tiszatáj történetéből (1971-1975)

amelyik történeti, néprajzi, művelődéstörténeti, sőt régészeti írásokkal tette kerekké a lap új arculatát. (Itt Vekerdi Lászlótól Für Lajosig és Kiss Gy. Csabáig terjed a skála.) A munkatársi gárdának ez a komoly átrendeződése természetesen egy mélyebb változásra is ráirányítja a figyelmet. Más szerzők ugyanis más lapprofilt eredményeznek, s a Tiszatáj esetében is jól látható, hogy e változások révén a lap egy eklektikus színezetű, lokális jelentőségű folyóiratból a népi irodalom megjelenítőjévé vált. Szerzői is, az érvényesített tematika is mutatja ezt. Nemcsak Illyés és Németh László sok fontos írása, Nagy László, Kormos István, Csoóri Sándor s mások versei jelentek itt meg, de rendszeresen, koherens formában, jelen volt az a tematika is, ami a népi érdeklődést adta: a különböző országokba széttagolt magyarság összetartozásának tudata, a népi műveltség, a népesedési problémák, a Kelet-Európa-érdeklődés, a történeti problémák iránti fogékonyság stb. Ezt Ilia egy Nikolényi Istvánnak adott interjúban, még 1973-ban, nyíltan vállalta is: „a szerkesztői munkában mondta ekkor - fokozott figyelmet fordítunk a »nepben, nemzetben« gondolkodó, [...] erősen közösségi, közéleti igényű irodalom közlésére, kritikai fogadtatásra, méltatására". (Dm, 1973. máj. 13.) Hallgatólagosan a népiek meghatározó folyóiratának tekintette a Tiszatájat a hivatalos kultúrpolitika is, s lényegében így fogadta a lapot az olvasóközönség is. A Tiszatájnak ez a népiekkel való direkt azonosítása azonban árnyalatlan, s - mint minden sommás ítélet - elfedi a kulturális szerveződés mélyebben fekvő lényeges folyamatait. Elfedi Ilia Mihály teljesítményének valódi karakterét, igazi újdonságát. Azokat a vonásokat, amelyek túlmutattak a népi törekvések egyszerű újjászervezésén, fórumhoz juttatásán, s amelyek Ilia lemondásával háttérbe szorultak, megakasztva egy lehetséges fejlődést, tendenciát. Maga Ilia, nyilvánosan, a Tiszatáj megkülönböztető jegyeinek a következőket vallotta: „a külföldi magyar irodalommal való intenzív foglalkozás, [...] a környező népek nemzeti kultúrájával, irodalmával való foglalkozás [...] a Most-Punte-Híd rovatban", valamint a folyóirat olyan tematikus számainak megjelentetése, mint „a finnugor népek irodalma, a néprajzi, régészeti, nyelvészeti, Illyés Gyulát köszöntő számok" amelyeket később még követett a fiatal történészeket bemutató szám, vagy a Veres Péter szám (Dm, 1973. máj. 13.) A „lényeges módosulást" azonban ezeken túl látta. Úgy vélte, az igazi szerkesztői újítás „a teljes magyar irodalomból való közlés, válogatás, a külföldi magyar irodalom szelektívebb szerepeltetése, egy hosszú időre tervezett tematikus folyóiratszám sora, s legvégül pedig a folyóirat kelet-európai orientációjának fokozódó tervszerűsége." (Dm, 1973.máj. 13.) Ebben a mühelyvallomásban azonban tagadhatatlanul van némi benső feszültség. A „teljes magyar irodalomból való válogatás" igénye bizonyos