Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: A gyökérlét mítosza. Kalmárné Horóczi Margit: Ünnep

magát az Ünnep képzetét is az anya, a gyerekek és a természeti elemek triumvirátusában képzeli el. Akárcsak a reneszánsz mesterek jó része. Csakhogy e korszerű szemléletű festmény egyféle paradox, filozofikus színezetet ad a figurák kapcsolatának. Ami az egyik oldalon elevenség, vidámság, az a másikon halál, kifeszítettség. És amilyen testetlenek, törékenyek a nebulók, olyannyira határozott és monumentális a nőalak megjelenítése. Mintha ő lenne a főszereplő, az ünnepelt. S ezzel együtt mintha a szomorkás, tragikus hangvétel kerülne előtérbe. De honnan és mivégre ez a mitikus anyaszerep, amely a krisztusi küldetésre hivatkozik? A hazai művészetből mindenesetre korántsem hiányoznak a személyessé tett messianisztikus megnyilvánulások. Derkovits alkalmanként ugyanúgy magára öltötte az efféle pozitúrákat, mint Egry József vagy Vajda Lajos. A női alkotók ellenben nemigen merészkedtek el idáig. Voltaképpen Horóczi Margit művészetében történik meg e figyelemre méltó áttörés. Pedig szó sincs itt valami radikális újítóról. Éppen ellenkezőleg. Az alkotó nagyon is tiszteli a nemzeti, családi hovatartozás, a természeti meghatározottság és a kollektivitás eszméit (pl.: Dózsa legenda, Petőfi ikonja, Bartók, Összetartozók, Mese a szeretetről, Erdélyi angyal). Nála a szubjektív, alanyi szemlélet nemhogy kizárja: inkább felerősíti e kötődéseket. Nem csoda így, hogy meglehetősen korán szembekerül az önelemzés, az önismeret és az önmegmutatás feszítő dillemáival. A korai, konstruktív felfogású Gyermekáldáson például megmutatja az utódok arcmását, ám anya figurája majdhogynem elbújik a virágok, a gyerkőcök mögé. Rejtőzködik. Ahogy a Túl a valóságon kitárt karú, keleties öltözetű hölgyének is nehezére esik a premier pianos kitárulkozás. így amolyan védtelen, kiszolgáltatott gyereknek érzi magát. Ilyen a kézmozdulata. Olyan, mint a hóban keresztet vető nebulóké. Más kérdés, hogy ezúttal az azonosulás gesztusa a növényekre, a virágokra, a természetre irányul. Vagyis az alkotó egy olyan kifejezési lehetőségről ábrándozik, amelyben plasztikusan feloldódik ember és természet bántó kettősége. S amelyben a profán, egyedi és külsődleges vonásokat a belső virágzás egyetemesebb formái helyettesítik. E művészi vágyak csupán a nyolcvanas évek környékén realizálódnak. Ekkortájt született a Változatok II. című alkotás is, amely a többször feldolgozott Menyasszonyság gondolatát idézi. Erre utal a fejkötő, a finomművű csipkés ruházat, nem beszélve a virágokkal ékes, ünnepi környezetről. De most már a tárgyi konkrétság szervesen összefonódik a kozmikus léptékű jelképi ábrázolással. Itt a növényekből kibomló félkörben az égboltot szemlélhetjük, miként a világos, körszerű fejforma is a napkorongot juttatja eszünkbe. A göcsörtös, népies ízü fafigura pedig nyilvánvaló rokonságban áll a korábban elemzett nőalak formaképletével: a kereszt alakzattal.