Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Dömötör János: Az Őszi Tárlatok négy évtizede. Történeti áttekintés

sabb színes katalógust 40 év alatt, anyagi lehetőségeink korlátozottsága miatt nem tudtuk elérni, annak ellenére, hogy a Tárlathoz a helyi városvezetés és a Művelődési Minisztérium is adott bizonyos támogatást. A katalógust és plakát kiadványokat több évtizeden át Katona László, a magyar kulturális kiadványok, plakátok ismert alkotója tervezte. Örömmel és megnyugvással állapítható meg, hogy a közönségre soha nem lehetett panasz. Mindig megtöltötték nemcsak a múzeum 144 m

2-en három földszinti termét, hanem rendszeresen álltak a folyósón, sőt nem egyszer voltak, akik az utcára szorultak. Ezért kellett bevezetnünk a rendszeres hangosítást. A 12-15 ezres látogatószám, mely a város lakosságának 30 %-át jelenti, megfelelő aránynak tekinthető. Volt idő amikor a tárlat anyagát két helyszínen mutattuk be. Egy alkalommal a grafikai művek a Petőfi Művelődési Központ emeleti termében, máskor a Medgyesy Terembe kerültek át. Nem volt azonban szerencsésnek mondható a szétválasztás, bármilyen nagybetűkkel írtuk ugyanis ki, hogy hol tekinthetők meg a grafikák, a látogatóknak csak mintegy 1/4-e vette csak a fáradságot és ment át a múzeumi kiállítás után az utca túloldalára, illetőleg a szomszéd utcába. A gyakorlat alakította ki és tette hagyománnyá az Őszi Tárlat nyitási napjának koreográfiáját, „menetrendjét". Ennél figyelembe kellett venni, hogy a Művészeti Alap a budapesti résztvevő művészeknek nagy kedvezménnyel biztosította a vásárhelyi autóbusz utazást. Ez általában 1/2 11-kor érkezett Vásárhelyre a Városházára, ahol a városvezetés a pénzügyi helyzettől függően hol bővebb, hol takarékosabb fogadást adott. A déli 12 órás vernisszást közös ebéd követte a kollégiumban. Ennek étlapjáról nemigen hiányzott a csigatésztás tyúkhúsleves és szintén jellegzetes vásárhelyi túrós lepény. Félreértések elkerülése végett meg kell jegyezni, hogy az ebéd költsége a résztvevőket terheli. A délután 3 órás külterületi kiállítási nyitás, majd rövid vendégeskedés (pogácsa, pohár bor) után a mártélyi tiszaparti séta és az alkotóházbeli kávézás következett. Az autóbusz este 6 körül indult vissza a budapesti művészekkel és ezzel zárult a napi program, melynek a közösségformáló, megtartó szerepét sem szabad figyelmen kívül hagyni. Sok jó ismerős és barát találkozott ilyen alkalmakkor és több kiállítónak egyik éves számon tartott programja volt ez a nap. Miután országosan általánossá vált, hogy a kiállításokon nemcsak erkölcsi elismerésben részesítik, hanem anyagiakkal is honorálják a kiemelkedő alkotói teljesítményeket, Vásárhelynek is lépnie kellett. Voltak ugyan, akik úgy vélték maradjon meg továbbra is csak a plakett erkölcsi elismerésként, díj nélkül. A racionalitás végül úgy érvényesült, hogy ne kerüljön az Őszi Tárlat hátrányosabb helyzetbe a többi tárlatnál, ezért a tanácsi vezetés díjat is alapított a plakett mellé. Egy ideig elég szerény volt ez az összeg, mert a kulturális kormányzat bürokratái nem akarván, hogy a minisztériumi elég