Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Dömötör János: Az Őszi Tárlatok négy évtizede. Történeti áttekintés

automatizmust felváltotta bizonyos szelekció. Annak érdekében viszont, hogy a fiatalabb művészek bekapcsolódása ne kerüljön veszélybe, a múzeum vezetés felhatalmazást kapott az előkészítő bizottságtól arra, hogy felvegye a kapcsolatot a Képzőművészeti Főiskolával, közelebbről Patay László professzorral. Ő szinte kezdettől jól ismerte az Őszi Tárlatot és így kellő megalapozottsággal tett javaslatot egy-egy végzős főiskolás meghívására. Ezen túl nem nagy számban ugyan, de az előkészítő bizottság tagjai is személyes ismeretség alapján javasoltak művészeket meghívásra. Általában a 200-250 meghívott alkotó mintegy 60-70 %-a élt a meghívás lehetőségével. Közöttük vannak néhányan, akik megszakítás nélkül rendszeres résztvevői a Tárlatnak. Ezen túl voltak, természetesen olyanok is, akik kezdetben részt vettek, de művészeti törekvéseik változása, illetőleg személyi okok miatt elmaradtak. A műhely és a kiállítás karakter megőrzésének egyik szűrője a meghívás, a másik természetesen a bírálat. Meghívásos, de országos kiállítás lévén a bírálatokat Képző- és Iparművészeti Lektorátus közreműködésével bonyolítottuk le. Az Előkészítő Bizottság javaslata alapján tett az intézmény előterjesztést a Lektorátusnak a zsűribe meghívandó művészekre, művészettörténészekre. Ezt a Lektorátus jobbára, - de nem mindig! - el is fogadta. Természetesen nincs tökéletes zsűri, így a 70-es évek közepén bizonyos feszültséget lehetett észrevenni. Ezért akkor elfogadta az előkészítő bizottság azt a javaslatot, hogy Vásárhelyen élő művészek lehetőleg ne vegyenek részt a bírálati munkában. Ez az elméletileg megalapozott döntés nem volt sokáig tartható hiszen elsősorban mégis csak róluk van szó, ők ismerik a legjobban a folyamatot, tehát kirekesztésük méltánytalannak tünt. Végül is általában kellő arányban 1/3-ad helyi, 2/3-ad budapesti összetételben működött a zsűri. Nagyobb nyilvánosságot nyert sérelmek nem történtek. Szólni kell ezzel kapcsolatban a rendezésről is. Kezdetben, tragikusan korai haláláig Ritly Valéria a Műcsarnok művészettörténésze rendezte a kiállításokat. Szerette a műhelyt és a művészetet is, és őt is szerették a művészek. Személye néhány művészt inspirált is alkotás megörökítésére. Ezt követően a Műcsarnok néhány évig változóan küldött rendezőket a tárlatra, azután Kratochvill Mimi személyében több évre állandósult a rendezés. Egyéniségének tulajdonságai nagyban hasonlítanak a Ritly Valériáéhoz. Legutóbb Pogány Gábor vette át a rendezés nem hálás feladatát. Persze a fő fal és az „ajtó mögött" alternatívái több kevesebb hangsúllyal mindig is megjelentek. Némi segítséget jelentett a rendezőnek, hogy íratlan szabályként illett a Tornyai plakettel kitüntetettnek adni a főfalat. Mint említettem az első kiállításhoz nem készült katalógus. A 2., 3. tárlathoz is csak címlistás katalógust nyomtattak ki reprodukciók nélkül. A IV. kiállításban szerepeltek reprodukciók a katalógusban. Először csak néhány, utóbb 50-60 mü szerepelt a katalógusokban. Sajnos a ma már egyre általáno-