Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

NÉPRAJZ - Nagy Vera: Paplanosmesterség Hódmezővásárhelyen

NAGY VERA Paplanosmesterség Hódmezővásárhelyen A néprajzi szakirodalomban a kézművesség témakörén belül is ritkán esik szó a paplanosmesterségről, noha nem újkeletü ez a foglalkozás. A legkorábbi adatokat a paplan használatáról a nemesség körében Radvánszky Béla szolgáltatta a „Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században" című könyvében. Az írott forrásokban 1415-ből talált először említést erről a darabról, majd 1539-ből. Az 1500-as évek végétől, az 1600-as évek elejétől megszaporodik a vagyonleltárakban, hagyatéki leltárakban felsorolt paplanok száma, így némi képet kaphatunk anyagukról, formájukról is. A 16-17. századi paplanok gyakran készültek tafotából (1590-től említik), néha a paplan közepe, még gyakrabban a széle volt zöld, szederjes, publikánszín, vörös, kék, királyszín, sárga és habos fekete tafota. A paplan szélének felhasználták a kamukát, közepének az atlaszt, de volt tarcolánból is. 1531-től előfordul a bársonypaplan. Az 1600-as évek elejétől néhány esetben a török hatás jelei mutatkoznak: Illésházy Gáspárnak egy szép vont arany közepü török paplanja volt, Petky Farkasnénak pedig fehér aranyos kaftán középpel készült paplanja. Különösen díszes darabok lehettek a vont arany és vont ezüst (arany, ezüst szálakkal beszőtt) közepü paplanok. Ilyeneket kaptak a Thurzó-lányok hozományba az 1600-as évek elején. E föltehetően drága és elegáns hozomány ellenére Radvánszky kissé csípősen megjegyzi: „Különben atyjuk a nádor bővebben is elláthatta volna őket, miután tárházában huszonegy darab aranyos, tíz selyem, két paraszt és egy sárga atlaszból készült nyesttel bélelt paplan volt elhelyezve." Az említett felsorolásban utalás történik a drága takarók mellett egyszerűbb darabokra is, amire itt a paraszt jelző a példa. 1610-ben említenek egy köz (közönséges) tarka paplant, melynek kerülete vörös vászon. Ezek a jelzők sejtetni engedik azt, hogy a paplant már ekkor sem csupán a nemesség használhatta. Radvánszky szerint gyapjúval vagy gyapottal töltött paplanok lehettek ezek, s a készítésükre felhasznált textíliák különbözőségét azzal magyarázza, hogy elővettek erre a célra régebbi, viselésre már alkalmatlan, de értékes szoknyadarabokat, ha pedig az anyag nem volt elég nagy, akkor kitoldották másféle szegéllyel. Ezt saját tapasztalatával is alátámasztja: „Gyermekkoromban magam is láttam még néhány aranyvirágokkal átszőtt barna selyempaplant, mely egykor ősanyám ruhája volt."

1 A leírások ellenére sem tudjuk pontosan, milyenek lehettek ezek a paplanok. Ezt jelzi az, hogy Radvánszky könyvének 1986-os kiadásához váloga-