Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)
MŰTÁRGYVÉDELEM - Szőke Ágnes – Lukács Zoltán: Ónozott avar kori bronztárgyak. Beszámoló az ónozott bronzok tisztításához végzett kitéti vizsgálatok eredményéről
kerülnek a fémfelülettel (ez lehet adszorpció vagy kémiai reakció) és ennek eredményeképp jelentősen csökkentik a további korrózió sebességét 12 . Az adszorbciós inhibitorok általában szerves molekulák, amelyek a felület „aktív" helyein - ahol a korróziós folyamatok is lejátszódnak - megkötődnek és ezáltal lassítják a további korróziós folyamatot. Gyakran előfordul, hogy az alkalmazott vegyületek redukáló sajátságúak, ami azonban nem föltétlenül csökkenti a korróziót (esetleg éppen hogy növeü). Az inhibitorok a felületen képződő (meglévő) korróziótermékekkel nem lépnek reakcióba, és azok savval, bizonyos esetekben lúggal vagy komplexképző anyaggal többnyire eltávoh'thatóak. A bronz korróziója a nem túlságosan korrózív közegekben - mint például a levegő és a talaj - vízben nagyon rosszul oldódó, bázisos karbonátok képződéséhez vezet, amelyek azonban pórusosak ás nem akadályozzák, hanem inkább elősegítik a további korróziót. Megfelelő minőségű ónbevonat ezt a folyamatot megakadályozhatja, ezért az ónozást elterjedten használják a bronztárgyak védelmére. Ha az ónréteg megsérül vagy nem megfelelő minőségű, akkor olyan viszonyok jöhetnek létre, amelyek az ónbevonat és a bronztárgy korrózióját meggyorsíthatják. A fémtárgyak felületének kémiai úton történő kezelése (tisztítása, maratása) fontos ipari feladat, és ebben a témakörben sok tapasztalata halmozódott fel. Az erre a célra használt oldatok általában egy maratószert - savat, lúgot vagy komplexképző anyagot - és inhibitort tartalmaznak. Az ónozott bronztárgyak maratása azért kényes művelet, mert az ón- és a bronzfelületre nem biztos, hogy azonos hatással vannak a kiszemelt inhibitorok. A nehézségekre jellemző, hogy a témakörben a kutatás évtizedek óta fokozott intenzitással és mérsékelt eredményekkel zajuk. A jelenlegi kísérletek elindításakor feladatul azt tűztük ki, hogy a restaurátor gyakorlatban használt vagy kipróbálás alatt lévő kompozíciók hatását összevessük néhány olyan kompozíció hatásával, amelyek laboratóriumi és ipari feltételek mellett alkalmasnak bizonyultak réz- és óntárgyak kíméletes maratására. Az I. kompozíciót régóta alkalmaztuk a restaurátor gyakorlatban, ezért mintegy referenciaként szolgált a többi kompozíció minősítésére. A II. kompozíció Jánoska Péter által kigondolt tisztító oldat, melynek kipróbálását gyakorlati téren megkezdte restaurátor laboratóriumi körülmények között. A próba hosszú idő múltán sem hozta a várt pozitív eredményt. Újbóli kipróbálásával az eredménytelenségre kerestük a magyarázatot. A 111. kompozícióban a benzoesav az ón, a MBT a réz jellemző inhibitora. Együttes hatásuk előre nem volt kiszámítható, de célszerűnek látszott kipróbálni. A IV. kompozícióban a vízüveg szintén az ón jellemző inhibitora (lúgos közegben). A réz korróziója lúgos közegben elhanyagolható. A NaOH az ón, az ólom és cink, az ammónia a réz és a cink korróziótermékeit volt hivatva eltávolítani.
