Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)

NÉPRAJZ - Fodor Ferenc: A paraszti gazdálkodás változása

FODOR FERENC A paraszti gazdálkodás változása A néprajztudomány az utóbbi évtizedekben elhanyagolta a hagyományosnak mondott paraszti gazdálkodás változásának vizsgálatát. A termelőszövetkezetek megalakításával kétségkívül a paraszti gazdaságok szerepe csökkent, sőt egyes területeken teljesen fölszámolódott. Az általam vizsgált területen azonban ennek ellenkezője történt. A Duna-Tisza közi homokhátság egyes vidékein kimagasló sikereket értek el a paraszti gazdaságok az elmúlt egy-két évtizedben. Ennek leglátványosabb mutatója e települések külső képe. Néhány szó az előzményekről. A két világháború között a legtöbb helyen kialakult az a birtokstruktúra, amely meghatározta a gazdaságok működését. Néhány nagybirtoktól eltekintve jehemző a kis- és középbirtokos gazdálkodás. A birtokmegoszlás ezeken a területeken nem mutat olyan aránytalanságokat, mint az ország más területein. A kisbéríők, törpebirtokosok a legmegbízhatóbb munkaerőt jelentették a részes-, vagy bérmunkát alkalmazó közép-, esetleg nagyobb birtokos számára. A megélhetés az állattartáson, illetve a hozzá szükséges takarmánynövények termelésének egységén alapult. Egyes vidékeken, mintegy jövedelem-ldegészítésként saját erőből, vagy részes művelésben termeltek fűszerpaprikát, zöldségféléket.

1 Ezt a jólműködő, mindenkinek megélhetést nyújtó egységet bontotta meg a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Következménye az „eltartóképes" gazdaságok tönkremenetele, illetve termelékenységük csökkenése lett. A szövetkezeti tagság a legszegényebb rétegből került ki. Területünkön sok községben szakszövetkezetek alakultak melyek nem zárták ki az egyéni gazdálkodás folytatását. Az újonnan alakult szövetkezetek még olyan életfeltételeket sem biztosítottak a rászorulók számára, mint korábban a nagyobb gazdaságok. Számukra egyetlen megoldás maradt; az. ipar. Az 1960-as években a falvakból a városokba költözők nagy része ebből a rétegből került ki. Mivel ezekben a falvakban a földtulajdonosok kezében maradt a föld használati joga (csak a tulajdonjogról „mondtak le") megmaradt a gazdálkodás folytatásának a feltétele. Az elköltözők önként mondtak le a használati jogról is, ,, leadták a téesznek a földet". Akik a gazdálkodás folytatása mellett döntöttek módjuk volt csere útján, a több darabban lévő birtokaikat egyesíteni, még ha más faluban volt is. E lehetőségek biztosítása látszólag ellentétes volt a mezőgazdaság teljes átszervezésének ideológiájával, ezért is próbálták jelentéktelenségét mindenhol hangsúlyozni. Csupán háztáji- és kisegítő-gazdaságokról lehetett beszélni, amely a második vagy másodlagos gazdaság része csupán.

2 Valóban többen voltak azok akik állami (téesz közeli vállalat) munkahely mellett tartották fenn gazdaságukat, mint azok akik kizárólag saját gazdaságukból éltek. Akik rátermettek voltak, a téesz nyújtotta lehelőségeket tisztességesen vagy tisztességtelenül fel(ki)használva könnyen megerősíthették családi gazdaságukat. A hivatalos poliüka az engedmények és a tiltások között kapkodott. Az 1960-as évek közepén Csongrád megyében, egy évtizeddel később pedig Bács-Kiskun