Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)
NÉPRAJZ - Fehér Gábor: Motivációk és célok Mórahalom iparűzőinek körében
lakatosnak (1951) bevallása szerint már a kezdet kezdetén elment a kedve az egésztől: "Őszintén mögmondom, mögbántam akkó is, miké emöntem inasnak, mindjá' azonna, me' má' én eleve nem így képzetem a lakatosságot... Meugye, mondom, olyan műhelybe maj' bemögyünk, oszt ottan mögtanítanak ere-ara, de amit ott tanútam, én abbú soha nem tudtam vóna mögénil (...) A legelső benyomásom az vót, amikó odavittek bennünket, hogy a brigád kinn dógozott ëgy szín alatt, és akkó ilyen nagy gépeket pájszerra: aszondta a főnök, hogy emeed mögl aztán rakták arrább a gépet. Semmi az, nudlii " Papdi József asztalos (1956) hasonlóan vélekedik: "Javítások mentek, olyan dogokat kellett megcsinálni, amit tudtam, hogy nem is jó, már eleve nem is lehet jó... Ha összegezni kívánjuk az eddigieket, kitűnik, hogy az eléjük állított lehetőségek közül, a pályaválasztást illetően szinte csak a legfiatalabbaknak állt módjában a szabad választás. De még az ő esetükben is igaz az, ami a bemutatott példák alapján Mórahalom iparosait összességében jellemezte: döntésüket alapvetően nem az motiválta, hogy mik akarnak lenni, hanem az, hogy nem akartak azok lenni, amik korábban voltak. Habár közhely, hogy önmagában ez sem tekinthető akármilyen célnak - s éppen napjainkban láthatjuk, hogy mennyire nem az -, mégis árnyaltabb képet kaphatunk az iparűzőkről, ha röviden rávilágítunk konkrétabb céljaikra is. Ami a szigorú szakmai célokat illeti, az adatközlők zöme nem kíván többet a közhasznú szóval "tisztes iparral" azonosítható szakmai színvonalnál, hogy a helységben "pontos embör"-ként ismerjék és tiszteljék. Itt is a legfiatalabb generációk mutatják jeleit annak az igénynek, hogy folytonosan továbbképezzék magukat, a szakmájukban fokozott előmenetelt mutathassanak fel. Papdi József ennek érdekében szakmai tanulmányutakra, továbbképzésekre is eljár. Jójárt Ferenc szerint azonban ez megvalósíthatatlan, mert: "...az embör a mögélhetésér dogozik, és mindön idejit leköti. " Nem idegen ez a gondolat Papditól sem, aki rövidtávon a nehéz évek átvészelését tartja legfontosabbnak. Igazi vállalkozói dinamizmusról csak Bodó Zoltán példáján számolhatunk be, aki viszont a jövőt elsősorban nem az ipari tevékenységben látja, sőt a kőművesmunka időtartamát évi két hónapra kívánja leszorítani. Jójárt Ferenc már évekkel ezelőtt beadta az ipart, és erre készül a terherfuvarzó is, aki azt mondja, ha nem változik a helyzet, akkor egy út marad: "vissza a lovakhoz. " A fiatalokat jellemző kettősség, ami egyfelől az előrejutás iránti igényben, másfelelől a létbizonytalanság szorításában nyilvánul meg, a megelőző korokban még fokozottabb mértékben érvényesült, s az arányok a megélhetés biztosításáért folytatott küzdelem felé tolódtak el. Szépe József a céljait taglaló kérdésre a lehető legtömörebben válaszolt:
