Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)

NÉPRAJZ - Fehér Gábor: Motivációk és célok Mórahalom iparűzőinek körében

FEJÉR GÁBOR Motivációk és célok Mórahalom iparuzőinek körében Ha néprajzkutató iparos tevékenységről beszél, akkor legalábbis négyféle típusra gondolhatunk. Ezek a házimunka, azaz szakképzetlen emberek önellátó munkája, a speciális munka, vagyis ugyancsak szakképzetlenek megrendelésre történő, egyes szakterületekre korlátozott munkája, a háziipar, a még mindig szakképzetlenek szezonális árutermelése, végül pedig a szakképzett készítők árutermelése, amit kisipar névvel szoktunk jelölni. E négyféle tevékenységtípus sokszempontú vizsgálata végezhető el együttesen és külön-külön is; hogy Mórahalom esetében ez a beszámoló csak a specialistákra és a kisiparosokra terjed ki, annak alapvetően két oka van. Az egyik az, hogy a házimunkát végzők körébe valamilyen mértékben a település minden lakója beletartozik, tehát ebben az esetben az iparos tevékenység gyakorlatának túlzott jelentősége nem lehet. A másik pedig, hogy a területen a háziipar szinte teljes mértékben hiányzik, piacképes árufelesleg csak esetleges jelleggel képződött házimunkások és specialisták kezén. Mórahalom iparát röviden jellemezve elmondhatjuk, hogy annak iparágak szerinti összetételében három meghatározó korlátozó tényező érvényesült. Részint a természetföldrajzi viszonyok, részint Szeged, mint jelentős termelőbázis és piac közelsége, végül pedig - az általános gazdasági helyzettel nagymértékben összefüggve - a házimunkások és specialisták tömegméretű jelenléte. Másik fontos jellemvonás az alapanyaggyártó iparok teljes hiánya. Az ötvenes éveknek a kisiparokra sorvasztólag ható iparpolitikája itt is éreztette hatását: erőszakolt szövetkezetesítést, ezzel párhuzamosan a pályaelhagyók nagy számát, kontárrá degradált mestereket hozva magával. A lassú felfutás első hulláma kb. 1953-54-re tehető, majd az ötvenes évek végétől, a hatvanas évek elejétől meglehetőesn folyamatos, kisebb törésekkel megszakított fejlődés regisztrálható napjainkig. Az 1969től rendelkezésre álló, közjogi értelemben korrekt iparosnyilvántartások adatsorát áttekintve kitűnik, hogy a helyi ipar, az iparosok számát tekintve a nyolcvanas évek közepére érte el az adott gazdasági feltételek melletti optimális szintet. Ebben az utolsó bő húsz évben természetesen alapvető strukturális átrendeződésnek lehetünk tanúi, melyet illetően a szolgáltatóiparok előretörése a jellemző: az időintervallumban számarányuk 38 %-ról 50 %-ra nő.