Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)

RÉGÉSZET - Vályi Katalin: Adatok a középkori Szer kereskedelmi kapcsolataihoz néhány kerámialelet ürügyén

Az említett szeri edénytöredék azonban az eddigieknél jóval több hasonlóságot mutat a Nagykálló határából származó töredékkel formailag és díszítés tekintetében is. Mindkettő fazék töredéke, felületük külső oldala enyhén fényezett, s a nagykállói darab szövege alatt és fölött is bepecsételt fogsorminta látható. Ez utóbbi edénytöredék származási helye Dél-Csehország irányába vezet el bennünket, ahol a 14. század első felétől kezdve készítettek bepecsételt feliratos edényeket, nem utolsó sorban fazekakat, poharakat és kancsókat is, mely formakörök valamelyikébe a szeri cseréptöredék is tartozhatott. Az ebbe az irányba mutató kereskedelmi kapcsolatok létezését támasztja alá a későközépkori település területén előkerült következő díszedényünk is, mely a szakirodalomban (a terminológiailag egyébként meglehetősen pontatlan) lostitzei poharak gyűjtőnéven ismert kerámiakörbe tartozik. A névadó lelőhelyen, Olmütz közelében előkerült több mint 140 hasonló darabból álló leletegyüttes egyértelműen bizonyította, hogy ezek a jellegzetes, a felületükön lilásbarna sómáz alatt apró hólyagokkal díszített edények a morvaországi fazekasság sajátos, jellemző termékei. Ez a kerámiatípus Morvaországban a 14. század második felében jelenik meg, s a 15. században válik általánosan elterjedt, jellemző típussá, melynek gyártása és forgalmazása komoly méreteket öltött. Ez lemérhető a Magyarországon található lostitzei poharak viszonylag nagy számából, valamint abból is, hogy Budán kívül (ahol egyébként hallatlanul magas számban, közel 100 töredék került elő), egy sor középkori vár és kastély ásatásából, de vidéki városok és falvak feltárásaiból is ismerünk ilyen edénytöredékeket. Mint a magyarországi leletek zöme, így a szeri töredék és a közeli Algyőről származó hasonló edény is a 15. századból származik. Végül a harmadik kiválasztott kerámiatípusunk a szakirodalomban ausztriai tömegáruként számontartott szürke, grafitos edények köre, melynek már a fenti elnevezése is utal széleskörű elterjedésére és közkedveltségére. A grafittartalmú agyagból készített kerámia előállításának legnagyobb központja kétségtelenül Bécs volt, ahol az egyre szaporodó fazekasműhelyek termékeinek megkülönböztetésére 1431-ben kimondja a fazekas céhszabályzat a grafitos edények mesterbélyeggel való jelzésének kötelezettségét, amire elsősorban a távolsági kereskedelemben forgalmazott áruk esetében volt szükség hitelesítő és minőségjelző szereppel. A grafitos kerámia készítésének további ismert központjai Passau, Tulln és Ried fazekasműhelyeihez köthetők. A grafitos áru magyarországi elterjedését a kutatás a 13. századtól tartja számon, s a 16-17. századig egyre növekvő mennyiségben jelenik meg szinte valamennyi hazai feltárásunk anyagában,