Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: Metamorfózisok. Vinkler László rajzművészetéről

össze a szeretkezés képzete. Innen sem hiányzik a dinamika, a küzdelem érzete, mint ahogy a fül-magzat analógiában a jövő képzete is felvillan előttünk. A Capriccio című grafika szenvedélyes mozgású alakjában pedig maga a női természet került előtérbe. Míg a kihívó, eleven gesztusokban egyféle érzéki mámor dokumentálódik, addig az állatias párhuzammal valami nyersebb, pusztítóbb látomást kapunk. Itt a lágyabb, organikusabb növényi formák ugyanúgy beépülnek a nő alakjába, akár a nyersebb, állatias vonások. Különösen azután: amilyen tágas, filozofikus és egyetemes Vinkler gondolatisága, olyannyira egyszerűnek tűnik motívumrendszere. Előfordul ugyan, hogy alkalmanként szűkebb környezetének, műtermének tárgyait idézi, mint például az írógép című grafikán. Mégsem ez a tipikus. Inkább az, hogy a különféle figurák szomszédságában jellegzetes állatokat és növényi motívumokat szerepeltet (pl.: bikát, mint Picasso, aztán lovakat, kutyákat és madarakat). Nem ritka, hogy legendás, mitologikus alakokat láttat, de ilyenformán is távol áll tőle a tematikai rendszerszerűség. A formai, gondolati általánosításban ellenben majd mindig következetesnek mutatkozott. Ennek köszönhető, hogy művei jelentését valami olyanféle kozmikus, egyetemes szemlélet járja át, mint az eredeti népművészeti alkotások legtöbbjét. Csakhogy Vinkler László a görög szellemiségen át került rokonságba az archaikus-, népi kultúrák szintetikus valóságlátásával. Elég ehhez megnéznünk a szokatlanul finom és összefogott Lovak című munkát. Amely kezdetben alig mutat többet a puszta karámnál, később viszont kirajzolódnak a felnagyított szempárok, amik a felső részen látható spirál-, lélekmotívummal határozottabb, egyetemesebb minősítést jeleznek. De van itt más is, ami a kozmikusság felé lendíti a kifejezést. A Táltos drámai emberi és állati nekifeszülését a napkorong ragyogása kíséri, ám az Ötvenedik születésnapom fájdalms, töpörödött alakja fölött már csak a holdfény pislákol. Úgyhogy Vinkler grafikáin a fény és az árnyék, a nappal és az éjszaka egyszerre logikus és ellentmondó, dialektikus viszonyban áll az emberi jellemek és cselekedetek tartalmával. Mert nemigen ismeri a szimpla megfeleléseket. Neki a látszólag egyszerű élethelyzeteknél is a különféle elemek pusztító párviadala tűnik fel. Filozofikusan szólva: az ellentétek egysége és sajátos harcmodora. Vinkler László tehát minduntalan alternatívnak, nyitottnak tételezi a valóság jelenségeit. Ennek tudható be, hogy elementáris jelentőségű kérdéseket tud megfogalmazni. Főként arra kíváncsi: milyen is az ember igazában. Ám az sem mellékes, hogy miféle értékrenddel szembesülünk e grafikai vizsgálódásban.