Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Marjanucz László: A társadalmi szegregáció jelei a szegedi zsidóság helyzetében

zsidók rókusi beköltözése nem lehetett váratlan eseménye. Azonban eny­nyiből is látható, hogy gettószerű elkülönítésük oka nem az etnikai távol­ságtartás, hanem egy eltérő, polgári életforma és vallásos gyakorlat cso­portos jellegének a biztosítása. Kezdetben ugyanis a zsidóság kénytelen volt házvétel és átíratás révén lakhelyéről gondoskodni, mivel bérletre szánt házak alig voltak a korabeli Szzegedenl4. Később a polgári lakosság tiltakozására a város kénytelen volt szorítani a zsidók házvásárlási jogát, s a "fundus" vételeket különleges tanácsi engedélyhez kötötte. 1712-ben mindössze 12 ház volt zsidó kézen. Hamarosan összhangba kellett hozni azonban a betelepülők egyre nagyobb számát a rendelkezésükre álló ingat­lanmennyiséggel . A Tanács 1838-ból való végzése szemléletesen mutatja a letelepülő zsidóság térbeli elhelyezkedését^. 1813-ban a kb. 150 főt kitevő helyi zsidóság zöme a régi zsinagógát mintegy korlátszerűen körbevevő szűk négyszögben helyezkedett el. Az 1838-as házkörbővitő javaslat szerint a már ismertetett határokig többszörösére, minden irányban több utcával növelték "a kebelbéli zsidóság által bírható házakat magában foglaló kör" területéti6. így mostmár a Feketesas utcától a Mars térig a Kálvária utcától a Budai országútig terjedő részen vásárolhattak a zsidók házakat a városi tanács előzetes engedélye alapján. Ezzel párhuzamosan a körön kívül, a város előkelőbb negyedeiben megtelepedett zsidók ingatlanuk megőrzése végett kénytelenek voltak házaikat pro forma keresztényekre íratni, ha nem akartak Szeged "kisebb tekintetű helyeire" költözni. "Kisebb tekintetű" helynek számított e szempontból az 1838-ban épp a csoportos letelepedés előmozdítása végett kitágított gettó is. Azt mondhatjuk, hogy a Tanács valamivel megértőbb volt a zsidók be­fogadását illetően, mint a polgárjogusultak képviselői közösségének, az Electa Communitasnak tagjai, akik konkurrenstárstól tartva, s bizonyos folklórjellegű vallási ellenszenvtől is motiválva támogatták a zsidók tér­belileg elkülönült letelepítésének a gondolatát. Szeged tanácsának a zsidósággal szembeni semleges magatartásának szemléletes példája a vásárok rendezésének gyakorlata. Az 1825-ből való vásári sátorjegyzék részben etnikai csoportonként, részben iparágazatonként csoportosította az árusokat. 17. Külön utcában, sátorsoron árultak a tótok, morvák, sziléziaiak és a zsidók, míg a másik beosztás szerint a gombkötők, kalaposok, suszterek, asztalosok, csizmadiák stb. állíthatták fel utcánként és szak­mánként elkülönülve sátraikat. Egyéb utalás híján csak a névsort tartalmazó listára támaszkodva mondhatjuk, hogy a négy, etnikai hovatartozáson alapuló besorolás a szegedi vásárban gyakran és nagyobb tömegben megjelenő népesség

Next

/
Thumbnails
Contents