Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1986. (Szeged, 1987)

MŰVÉSZET- ÉS IPARMŰVÉSZET-TÖRTÉNET - Szuromi Pál: Átváltozások, Gulácsy Lajos iróniája

Szuromi Pál: ÁTVÁLTOZÁSOK Gulácsy Lajos iróniája Sokféle jelzőt használunk Gulácsy Lajos életművének ecsetelésére. Mondjuk, hogy modern festészetünk egyik úttörője, közben romantikus, extrém egyéniség. Mondjuk, hogy összetéveszthetetlenül eredeti alkotó, bár a szecesszió, a szimbolizmus korának igazi, jellegzetes alakja. Ritkábban említjük, hogy Gulácsy profetikus művész. Pedig ez is igaz. Néha szerzetesnek, máskor bohócnak láttatta önmagát, aztán az ördög- és varázsló figuráktól sem idegenkedett. Éppen ellenkezőleg. Minduntalan rejtőzködött, színészkedett, s nem is akármilyen módon. Számára azok a történelmi szerepek az érdekesek, amelyek valamiképpen túlmutatnak a hétköznapi élet evidenciáján. Ott van bennük a szókimondó igazság, a teremtés vagy a pusztítás és az egyetemesebb valóságlátás lehetősége. És tényleg, az alkotó tudta, leírta: csakis a szellemidéző művészeteké lehet a jövő. Évtizedeinkben pedig Gulácsy szellemiségének reneszánszát érzékelhetjük . Minden tárlatlátogató tapasztalhatja a lebegően könnyed, pasztelles tónusok népszerűségét, másrészt a jelzésszerű, virtuóz vonalritmusok térhódítását. Itt jegyzem meg: míg a távol-keleti vonalkultusz mindenekelőtt Matisse-on keresztül hatolt be a modern európai művészetbe, addig ugyanezt az áttörést nálunk Gulácsy hajtotta végre. Mint ahogy e festő műhelyében az esztétikai kifejezésszférák is kitágultak. A korábbi magyar piktúra ugyanis nemigen ismerte az ironikus, groteszk látásmódot. Még a nagy kortárs, Csontváry művészetében is csak elvétve bukkannak fel parabolikus jellegű rész-