Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1986. (Szeged, 1987)

NÉPRAJZ - Szűcs Judit: „A nagyokhoz semmik se vótunk” (Társadalomvizsgálat Csongrádon)

lányrészt vihetett /Kőkai Márton/. A nagycsalád nyomát az 1910-40-es évekből főként az akkori, unokák emlékezetével, egyetlen esetben a valamikori menyecske, majd anyós visszaemlékezésével értük utol. Az önállósult fiú és családja helyzete a paraszti társadalomban az örökség, a férj és esetleg a feleség örökségétől függött. A válakozás, a vagyon szétosztása után a leszármazott eggyel, esetleg kettővel alacsonyabb társadalmi rétegbe került; tehát a nagygazda családtagjából középparaszt vagy kisparaszt lett. De az is előfordult, hogy a 30-as évektől az 50-es évekig tizenholdas földművesnek "sikerült" 20-50 holdas gazdává, "kulákká" válni. A paraszti gazdaság fenntartásához, de még a jórészt önellátó háztartás működtetéséhez, az öltözködéshez iparosra volt szükség. A rendszeres szolgáltatást éves rendszerben alakították ki. Évenként meghatározott mennyiségű terményt, hízót vagy hízónak valót, ritkábban pénzt adott a gazda. Így éves kovácsa, bognárja, esetleg szabója, borbélya /orvosa is/ volt egy-egy középparasztnak és nagygazdának. De nemcsak az iparos dolgozott a gazdának, hanem fordítva is. "

A módosabb iparosnak vöt szölleje, pár hold föd, ahol megtermett a búza, kukorica. Oszt megmunkálták neki a gazdák.

" /Kókai/. Kialakult, hogy melyik iparos kiknek dolgozott. Előfordul, hogy egy-egy mester egy réteget szolgált ki. "

Benedek csinálta a szép, keményszárú csizmát a nagygaz dáknak .

" /Kókai/. "

Presztízskérdés volt, hogy kivel dol goztatott /ti. a módos gazda/." /Dinnyés János/. Ugyanakkor ügyes kereskedő mindenkit szívesen kiszolgált. A paraszt-iparos kapcsolatot középparaszt és mester szinten ki alárendeltnek, ki egyenrangúnak tartotta. A különoséget az iparossá vált gazdálkodó fia, Kókai Márton az iskolázottság különbségében látta: "

Az iparos polgárit