Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1984

TERMÉSZETTUDOMÁNY - Gaskó Béla: Ritka Cerambycidákról

tét és alapvető irodalmát. A faunajegyzék ismertetése a katalógusok szerkesztési szabályai követi. A fajaevek után a számát, majd a lelőhelyet tüntetik fel. Néhány faj után semmilyen helységnév sincs, csupán a "frequens" vagy "communis" jelző. Ezek önmagukban a kérdéses faj gyakoriságáról nem sok információt nyújtanak. Jóval többet mondanak a régiók lelőhelyadatai. Megfelelő számú előfordulás esetén a növényföldrajzi és meteorológiai paraméterek ismeretében a fajok várható makróareája nagy valószínűséggel behatárolható. Ezzel a Kárpát-medencére érvényes gyakoriság-ritkaság fogalmakat már kialakitásüknél sikerült legalább részben ökológiai alapokra helyezni. A 8 régió a magassági szintek szerinti tagoláson túl az esetlegesen kontrolálhatatlanné vált valószínűtlen adatokat is kiszűri. Az idegen faunisztikai adatok kényszerű átvételére erdészeti irodalmunkban szintén jónéhány példa akad. A mult század végén, századunk elején a német erdészeti rovartan klasszikusai /Altum Baer, Beling, Eckstein, Friese, Fuchs, Hase, Nitsche, Nüsslin, Wachtl.../ - Escherich 1914, 1923, 1931, Győrfi 1957, Nüsslin 1922 riyomán - óriási ismeretanyagot halmoztak fel. Ezzel olyan szintézis lehetőségét teremtették meg, amely mind az erdészeti rovartant, mind az erdővédelmet új alapokra helyezte. A feladatra Karl Escherich vállalkozott. A közép-európai erdei /erdészetileg jelentős/ rovarokról irt háromkötetes müve /Escherich 1914, 1923, 1931/ szemléletében és tartalmában egyaránt minőségi előrelépést hozott. Közép-Európa keleti határát Escherlchnél is minden bizonnyal Ausztria jelentette, mert magyar vagy egyéb a Kárpátmedencét vizsgáló faunisztikaí munkákra sehol sem hivatkozott. Igy viszont érthető, hogy az általa kártevőnek tartott fajok egy része nálunk kifejezetten ritka, más fajok elő sem kerülnek. Ennek ellenére a ritkább fajok közül többet hosszú ideig