Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1984

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Tandi Lajos: Szarvasok csapásán. A Cantata profana műfaji triptichonja.

sük művészetünk minden szférájára, egész kultúránkra. S ez a kultúra úgy népi, hogy zenéjét, irodalmát, képzőművészetét, szinházát, filmtermését és egész művészi közgondolkodását olyan müvek alkotják és hatják át, melyek a nép gazdag hagyományaiban gyökereznek, a nép anyanyelvének kincsestárából táplálkoznak, a nép szellemét és érdekelt őrzik, de ugyanakkor tisztában vannak azzal le, hogy érdekképviseletüknek korszerűnek, XX. századinak, mai kérdéseinkre válaszolónak kell lennie. Hosszan sorolhatnánk azokat a verseket, amelyek Bartók varázsában, a Cantata ihletésében születtek. E költemények is bizonyítják, hogy Bartók és a bartóki zene otthonra talált a nemzet szivében, zeneértők és botfülüek, müvészek és müélvezők szeretete és tisztelete kiséri, Őrzi, ápolja. Több még a hivője mint érteje, több a védelmezője mint értelmezője. De hogy a bartóki világ közelebb kerüljön a tömegekhez, sokat tettek a költők, köz tűk olyanok mint Illyés ffyvp.a,

. Juhász FeMMUJá*2Aá> Csoórl -Sender, JBMffiág M$Ê&» András

, Rónay Cyorgy

, Horváth István

. Bo^a István és sorolhatnám. A triptichon versszárnyának egyik legkiemelkedőbb müve Juhász Ferenc hatalmas verseposza^ A sfarvt^gé váftozott fiúk

u

kiáltozása a titkok kapujából. Juhász szarvasénekében áttranszponálódik a Cantata szimbólumrendszere anélkül, hogy csorbulna a bartóki gondolat igazsága. A nemzedéki kérdés, a szabadságproblematika, az erdőélmény korszerű megfogalmazása ez a versfolyam, ahol egybejátszik és ötvöződik a román kolinda objektiv jelképrendszere Bartók Cantatájénak problematikájával és a sok önéletrajzi fogantatású motiviun szürrealista képeivel, asszociációs láncaival. A műfaji triptichon másik szárnya a képzőművészet birodalma. Ahány alkotó,annyi módon közelit Bartókhoz és a szarvassá változott fiúk történetéhez. A kolozsvári Szervát jus_z Jenő szinte kiveszi a vésőt az erdélyi havasok pásztorainak kezéből, úgy meséli el habos jávorpallóba a tragikus sorsú