Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1983.

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: A komikus és groteszk látásmód természetéhez

szakból, egyazon világnézeti bázisból nőttek ki. Szinte közös gyökerűek. Hisz mindkét esetben a bonyolulttá változott, elidegenedett valóság a meghatározó, amelyből jóformán kiiktatódott az egyértelmű cselekvés és gondolat lehetősége. Voltaképpen ez a lelki meghasonlás és szkeptikus világlátás élteti Shakespeare drámáit, ahogyan a képzőművészeket is hasonló motivumok késztetik a groteszk, a meghökkentő vagy az irracíonálisabb jelenségek megragadására. Külön tanulmányt érdemelne e roppant gazdag témakör: itt csupán két szélsőségeseob produkcióra utalok. Id.Lucas Cranach tárgyilagos fogalmazású A szerelmes agg nő és az ifjú cimü műve például az áruviszonnyá változott emberi kapcsolatokon mosolyog, Arcimboldo portréja pedig a társadalmi és természeti elemek megcserélésével teremt fantasztikus, groteszk, szürreális hatást. Az európai képzőművészetben mindenesetre a manierizmus korára esik a komikus és groteszk látásmód szélesebb körű térhóditása. Nincs ebben semmi meglepő, pláne, ha a történelmi, kulturális folyamatok belső logikáját vesszük alapul. Közismert, hogy már a reneszánsz művészet is eleven érdeklődést tanúsított az anatómiai, fiziognómiai ismeretek, egyszersmind a kifejezési értékek iránt. A manieristák pedig tovább fokozták, tovább' fejlesztették ezt a törekvést, s közben nyilvánvalóan eljutottak a legszélsőségesebb, legmeghökkentobb esetekig. Jellemző: főként' Leonardo és Raffaeilo az inspirátoruk, akik a legtávolabb mentek el az emberi tipusok és szenvedélyek ábrázolásában. Persze arról se feledkezzünk meg: a korabeli nemesi, polgári szalonokban már igény volt a szellemesebb, komikusabb jellegű alkotásokra. Ugyanakkor itt már az ipari forradalom első időszakában vagyunk, amihez a könyvnyomtatás éppúgy hozzátartozott, mint a különféle grafikai nyomatok és metszetek széleskörű elterjedése. Lényeges dolog ez, mivel a korszak ironizáló, szatirikus vénája pontosan ebben a közegben