Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1983.

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: A komikus és groteszk látásmód természetéhez

nyilvánult meg a legbátrabban, legtermékenyebben és leggazdagabban. Nem hiányzik innen a népi eredetű komikum sem, amely ezúttal is hol közvetlenebb, hol áttételesebb kölcsönhatásban állt a hivatásos képzőművészettel. Valamivel tovább időztem a manierizmusnál, de a vizuális komikum fejlődésvonalát aligha lehet megérteni e korszak tüzetesebb vizsgálata nélkül. Látnunk kell például: az egyetemes művészet mozgásrendje többek között a reneszánszból kiinduló fiziognómiai és kifejezési kutatásokra épül, s maga a szatirikus, humoros ábrázolás is ezzel párhuzamosan módosul, gyarapodik. A XVIII. századi Hogarthot is elsősorban az emberi jellemek és szenvedélyek érdekelték, bár nem mindig tudott megállapodni a szenvtelenebb, analitikusabb fogalmazásnál. Igaz, az alkotó pusztán tört Jneti, lélektani festőnek tartotta önmagát, ebből a pszichologizálásból azonban elég gyakran groteszk, karik

atúrisztik

us művek születtek. A Karakterek és Karikatúrák cimű metszet például művészi programnak is felfogható, amelyből konkrétan megtudjuk: Hogarth egyebek mellett Leonardo, Carracci és Raffaello nyomdokain akart haladni tipológiai elemzéseiben. Swift kortársa és harcostársa mégis merészen túllépett hitvallásán. Olyan zseniális politikai karikatúrákat is teremtett, mint a Királyság, Püspükség és a Oog cimű alkotás, amely tormai, gondolati talányossága révén századunk szürrealista absztrakcióival rokonitható. Pedig ebben a látomásban valójában jellegzetes manierista és kortársi hatások ötvöződnek, beleértve a plebejus szatira tanulságait is. Aki ismerős az angol népművészetben: nemigen lepődhet meg a naragga stilizált asszonyon, egyáltalán a tárgyakkal jellemzett szimbolikus figurákon. Az eddigiekből is kitűnhetett: a képzőművészeti komikum is többnyire ugyanazokhoz az elvekhez, módszerekhez iga zodik, mint az irodalmi műfajok. Itt is alapvető jelentőség a hiba és a különféle kontraszt helyzetek kiaknázása, ame-