Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1982

NÉPRAJZ - Nagy Vera: Vékony Sándor fazekas

tozott Csikós István is. 2 mesterek többségére a Kiss Lajos által leirt életmód volt jellemző, 8 ezt látta még Vékony Sándor is: ugyanaz a helyiség volt a lakószoba és a műhely, a szoba közepén taposták az agyagot, fenn, a lázsafákon száradtak az edények, a kemence melletti öntött sparhelten főtt az ebéd, az ajtó mögött volt az őrlőkő és egy kis vacok, amin aludtak. Csak a fazekasságból nehéz volt megélni. Nyáron a mesterek elmentek aratni, kukoricát kapálni, a nyári munkák után pedig készitet ték az edényeket, amiket piacokon, vásárokon értékesítettek vagy kereskedőknek, ún. "edénykofáknak" adtak el. Vékony Sándor számára az első szakmai sikert az 1923 as tanoncmunka kiállités hozta meg, amelyen munkáival elnyerte a felsőbbévesek elől az első dijat. Azóta is ez a legkedvesebb kitüntetése. A díszoklevél mellé kapott 6 pengő jutalomból egy órát vásárolt emlékül. 1929 júliusóban megkapta segédlevelét, s 1938-ig segédként dolgozott tovább nevelőapja mellett, akkor mester vizsgázott, majd közvetlen ezután ipart is váltott. Ettől kezdve önálló lett. A műhelyhez szükséges felszerelést, szerszámokat egyenként vásárolta meg. 1942-ben pedig 3oo pengőért azt a házat is megvette, ahol addig nevelőapjával együtt dolgozott. Ebben az évben már 9 embert foglalkoztatott műhelyében. Voltak közöttük tanulók, segédek, i rókázók, volt korongos, engobós és egy napszámos, aki fót vágott, festéket őrölt. Ilyen létszámban azonban csak néhány évig dolgoztak. 1944-45-ben annyira lecsökkent a kereslet a fazekastermékek iránt, hogy Vékony Sándor több mint egy évre abbahagyta a mesterséget, mindenféle mezőgazdasági munkát vállalt. A felszabadulás után még néhány évig a háztartási edények készítése volt a fő jövedelemforrás, de készültek már díszedények is. Az értékesít pedig piacokon, vásárokon történt. Ezekre az alkalmasra fuvarost fogadtak. Vé