Múzeumi Füzetek Csongrád 5. (Csongrád, 2002.)

Deák József Áron: A Csongrád környéki táj története a XVIII. század végétől napjainkig élőhelytérképek tükrében

mészetes-természetközeli élőhelyek kategóriái a CLC-ben túl általánosak. A CET viszont önmagában csak természetes vagy féltermészetes élőhelyeket tartalmaz. A CETkategóriarendszer általánosabb az m-ANER-nél, de finomabb a CLC-nél. A CLC a társadalmi igények, a tájhasznosítás, az ember irányából közelít a tájhoz, ezért abban az antropogén és agrár élőhelyek igen részletesek, ezért pl. városökológiai térképezésre jól felhasználható. A CLC és CET együtt használandó tájökológiai térképezésre úgy, hogy a természetes-féltermészetes élőhelyekre a CET, az antropo-agrár élőhelyekre CLC kategóriákat használunk. A térképezés során kiderült, hogy az m-ANER l:25.000-es vagy ennél finomabb léptékben kisebb résztájegységekre, a CLC-CET pedig l:50.000-es méretaránytól 1:200.000-ig nagyobb áttekintő térképekre alkalmazható legjobban. A kategóriarendszer igénytől, léptéktől függően felhasználható tájökológiai térképezésre, az aktuális és történeti vegetációborítás kvalitatív és kvantitatív jellemzésére, természetvédelmi kezelési tervek elkészítésére, tájtervezésre, területfejlesztési tervek (pl. agrárágazati fejlesztés, városfejlesztés) elkészítésére, természetvédelmi hatásvizsgálatok esetén az aktuális terület vegetációjának leírására. Az élőhelytérképezés alapeszköze a táj hosszú távú monitoringjának. A történeti térképsorozat elkészítéséhez a CLC-CET kategóriarendszer együttes alkalmazása tűnt a legcélszerűbbnek. Ezt nemcsak a méretarány indokolta, hanem az időben visszafelé egyre kevésbé rendelkezésre álló, megbízható információ is. Olyan időszakot is vizsgálnunk kell, amikor vegetációtérképezésről vag}' növénycönológiáról még szó sem volt, s ráadásul, mint azt fenn említettem, Magyarországra egyszer sem készült el teljes körű élőhelytérkép. A térképészeti technika hazai és nemzetközi fejlődésének is el kellett érje azt a szintet, amely lehetőséget biztosít a modern összehasonlító vizsgálatokra. Magyarországon az első, precíz, megbízható térképezés az első katonai felmérés (1764-1787) során történt. Ezért az első megbízható térképi vegetációtörténeti adatok is innentől datálhatok. Fontos azonban, hogy ekkor még nem ábrázoltak konkrét élőhelytípusokat, legfeljebb művelési ágakat. A konkrét erdő illetve gyeptípusok megállapításához egyrészt recens helyi vegetációs és geomorfológiai ismeretekkel kell bírni, másrészt ismerni kellene az adott élőhelyfolt talaját. Az elmúlt 200 év alatt azonban - különösen a folyamszabályzás utáni másodlagos szikesedés miatt - Csongrád környékének talajai átalakulhattak, ezért az egyes gyeptípusok elkülönítéséhez (homoki, sztyepp, szikes gyepek) a felszíni üledékeket ábrázoló geológiai alkalmazása tűnt célszerűnek (Rónai 1974). így a homokfelszíneken nagy valószínűséggel homoki gyepek, az infúziós lösszel fedett térszíneken pedig sztyepprétek létezhettek. A buckaközi-infúziós lösztábla közi mélyedések történeti elbeszélések (sziksógyűjtés) alapján valószínűsíthetően ős-szikesek voltak. Eme ősszikeseket (Gyója, Kónyaszék, Bagi-lapos, Kettőshalom) szikérrendszerek kötötték össze. Az árterek, különösen a Tiszazug, szikesei másodlagosnak tekinthetők (Nagy 1954). Különösen az ártér térképezéséhez óriási segítséget nyújtott Lányi 1845-ös térképe (a Körös-torok feletti részre): A Tisza folyó és árhatárának térképe Tettes Nemes Heves Vármegyében, és a jelkulcsban hozzá hasonló 1858-as Friedrich-féle térkép (a Köröstorok alatti részre, 1:57.000). E térképeket nagy élőhelykategória részletességük miatt nemcsak a XIX. század közepi állapotok jellemzésére, hanem retrográd módon a XVIII.