Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)

Juhászat

Nyírás után újra kellett bélyegezni a birkákat, ami a gazda és a juhász feladata volt. Bélyegzővas segítségével a gazda jelét kátrányba mártva nyomták a birka marjára. Az 1950-es évektől piros festéket használtak kátrány helyett, mert ez utóbbit nehéz volt kitakarítani a gyapjúból. Bélyegzéskor a juhász saját birkáira is jelet tett: egy csutkát festékbe mártott, azzal egy pontot tett a birka farára. A bárányokat a gazdák füljegyekkel látták el. Egy falkában lévő bárányok ugyanazt a füljegyet kapták: egy vagy két kör alakú lyukasztást a fülük szélén vagy a fülük hegyén vágtak be egy kis háromszöget. Bárányjeleket csak nagyobb gazdáknál használtak, ahol sok birka volt. A fából, később pléhből készült kis táblácskákat kotáliának vagy bilétának mondták, egyik végét kifúrták, hogy madzagot köthessenek bele. Minden lapra egy-egy számot írtak és minden számból kettő volt. Ekés után egyiket az anya, másikat a bárány nyakába akasztották. Mikor már megszokták egymást, le lehetett venni. Ma már nem találni régi építésű juhhodályt Csongrád környékén, csak idős juhászok elmondása alapján tudjuk, hogy milyen volt. Altalános forma a téglalap alapú — gyakran 25-30 méter hosszú — hodály, melynek fala vályogból készült, teteje nádfödeles és nem volt l'épallatolva. Bokroson emlékeznek kerek hodályra is, volt közöttük deszkafalú, náddal födött, melynek oldalát tékre kukoricaszárral támogatták meg. 100-150 juh fért el benne. A juhász legfontosabb segítőtársa a kutya. „Nem is pásztor, ha nincs égy jó pukja" — mondják az öreg juhászok. A fekete pukt kedvelték legjobban, de korcsok is megfeleltek. A kutya betanítása sok bajlódással jár, szóval és kézmozdulatokkal irányítja gazdája: „Hajcsad a hátujját!", „Gyere az elejire!", „Ugassál!" — felszók'tásokkal. Később már egyegy kézmozdulatból is ért. Nemcsak legeltetéskor terek a jószágot, hanem fejeskor is hajtja a bkkát a fejőkalodába. A juhászkutyák a következő neveket kapták: Betyár, Bogár, Csibész, Fickó, Fkkó, Fodrász, Korhely, Rigó, Szikra. A legtöbb falkához szamár is tartozott, ez vagy a juhászé, vagy a gazdáé volt. Főként takarmányhordáshoz használták. A juhász felszerelésének egyik legfontosabb darabja a bot volt, melyet itt kampónak vagy gamónak neveztek. Segítségével fogták ki a falkából a birkát, hátsó lábába akasztva a fémkampót. A kampó rézből vagy vasból készült, amit a környékbek juhászok a század első évtizedeiben egy félegyházi géplakatostól vagy egy gátéri juhásztól szerezték be. Nyelének legjobb a somfa, amit Somogyból hoztak, de jó volt neki a kőris, orgona, meggyfa és a vadrózsafa is. A fát tűzön melegítették, hog}

7 könnyebben lejöjjön a héja, s így a nyele pirosas színt kapott. Ennek érdekében trágyában is érlelték, de a tűzzel való kezelés egyszerűbb és gyorsabb volt. Ahol a juhászat apáról fiúra öröklődött, ott a pásztorfelszerelés eg}

7 részét is tovább adták. Maguk készítették borjúbőrből a bicskatartót, valamint a tűzgyújtás eszközeit — acélt, kovát, taplót — tartalmazó bőrzacskót. A hosszú sakangokkal díszített dohányzacskót sallangos acskónak mondták. A csiholóacélt kovácsmester csinálta, a kovaköveket szántóföldeken, őskori lelőhelyek környékén keresték. A taplóhoz pedig összeszedték a gyékény megérett páklyáját, akácfa hamuból lúgot csináltak (hamulevet), ebben a lében főzték meg a páklyát, mikor megfőtt, megszárították. Kolompot, csengőt a menősebb birkára, általában a vezérürüre kötöttek. Volt aki csak pörgőt használt egy-két birkára kötve. Ezeket vásárokon vag}

7 öreg juhászoktól