Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)

Juhászat

Hívószavakat a legtöbb juhász nem használt, de volt aki pusi, pusi szavakkal hívta juhait, erre az egész falka ment utána. A juhászok úgy tartották, hogy nem jó elkapatni a jószágot, ezért nevet is csak ritkán adtak egy-egy kezesebb birkának, vagy az olyan kocabárányoknak, melyeknek ekéskor elpusztult az anyjuk. Általában lányneveket adtak nekik: Zsuzsa, Sári, Manci. A juhászt a gazda egy évre fogadta meg, ha mindkét fél elégedett volt, akkor évekig is maradt. Október 26., Dömötör nap körül a gazda megkérdezte a juhászt: „Megmaraccë?" vagy „Itt maracc-ë?". A juhászoknak Dömötör napja volt az újév, igyekeztek ekkorra elszegődni. A gazdák megnézték, hogy kit vesznek föl juhásznak, a rendes, nem kocsmázó embert szerették. Nem szerették a gálánt, nyikhaj juhászt, aki magával törődött sokat, nem a jószággal, kiöltözve, cifrán járt a kocsmába. A Dömötör napjához kapcsolódó szokásról, a bojtáravatásról, már a legidősebb juhász is csak hakomásból tudott mesélni. Dömötör napján jöttek az öreg juhászok, s felavatták, „megkeresztelték" az akkor bojtárból juhásszá lett legényeket. Rossz edénybe egy kis hamut áztattak le, megkeverték, azzal keresztelték meg az új juhászt, aki új nevet is kapott. Igazi nevükön akg ismerték egymást, a rájuk ragasztott nevet életük végéig hordták, sőt gyermekeikre is rászákt. Deák Jánosból így lett Be^pxg János, Viglási Sándorból Harisnya. A csúfnévadás szokása más pásztornépeknél is élt, a csikósok közül Lantos Istvánt Hamar Pista, Győri Istvánt Pulyka Pista, a gulyásbojtár Lőrinc Farkast Isten Farkas néven ismerték. Természetesen nemcsak a juhászok voltak különbözőek, hanem a gazdák is. Az egyik juhász ezt vakotta arról a nagygazdáról, akinél 240 fejősbirkát gondozott: „Jó volt ennél a Lajos gazdánál. Jó volt olyan gazdánál szolgálni, akinek a magtárja nem üres". Egy fukar, rosszul gazdálkodó embernél rosszabb volt a juhász sora is: „Ott Pétör-Pálkor elpusztult vóna égy gyönge csirke a magtárban." A juhász kenyéradóját így szóktotta: István ga%da, Gergő ga^da. 1935-ben egy csongrádi nagygazdánál Gátéren a következőket kapta kommencióba egy juhász: 30 birkatartás jogát, ha bojtár is volt, 35-öt, 10 mázsa tiszta búzát, 4 mázsa rozsot, 4 mázsa árpát, másfél hold kukoricaföldet, 30 kg szalonnát, 30 kg sót és tűzrevalót: kivert csutkatöveket és a szárazíziket, amelyről a birkák lerágták a levelet. Ezt az egy évre járó kommenciót négy részletben, tehát negyedévenként kapta. Itt, a nagygazda majorjában a juhász egy szoba-konyha-kamrából ákó lakást is kapott, tarthatott egy pár disznót és egy kevés baromfit. A majorbek lakásviszonyok jelzik, hogy a juhász rangosabb volt a béreseknél, mivel külön lakást kapott, míg a béresek heten voltak egy konyhára. Mikor a juhász negyedévenként megkapta a járandóságát, kocsira rakták a búzát, s azonnal vitték a malomba megőrletni. Máshol, ha a gazda tanyája körül legeltetett a juhász a birkákkal, akkor bennkos^tos volt, bejárt a tanyába enni. Ha távol legeltetett a tanyától, akkor hetikos%tor. egy hétre kapott 1 kenyeret, Vz kg szalonnát, krumpkt, tarhonyát, sót, paprikát. Ezekből maga főzött kis bográcsban. A reggek, vacsora szalonna volt kenyérrel. A parasztgazdákhoz elszegődő juhászok szegény emberek voltak, saját vagyonukból nem tudták megtéríteni az esedeges kárt. Erre szolgált a birkatartási jog, mely bérük egy