Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)

Juhászat

részét képezte. Ha tehát elveszett egy jószág a gazdáéból, vagy a juhász figyelmetlenségéből baj érte, akkor a gazda a juhász birkáiból vett el az okozott kár fejében. Az elszámolás oly módon történt, hogy a gazda beírta egy könyvbe a birkák számát, néha megszámolta őket. Rovásfát már a legöregebb juhászok sem használtak, csak hallottak róla. A kommención felül a juhászok megajándékozása valamilyen alkalomból nem volt szokásban, de előfordult olyan gazda, aki húsvétra egy bárányt adott a juhásznak. Tavasszal a jószágok közül leghamarabb a birkát hajtották ki. A kihajtásnak nincs meghatározott időpontja, ez mindig az időjárástól és a mező állapotától függött. Igyekeztek azonban március táján minél hamarabb kihajtani, mert ha a birkát csak szalmán és száron tartották, korán tavasszal kezdett vedleni a gyapja. Nyáron hajnalban 4 óra körül hajtottak ki, de előtte, fejési szezonban napfőkőttre megfejt a juhász. 9-10 óráig legeltek a birkák, ezután már meleg volt rájuk, be kekett hajtani. A behajtás vag)

7 a hodályba történt vagy csak valamkyen árnyékos helyre, fák alá. Délután, mikor lehűlt a levegő, 4 óra tájban újra kihajtottak és ameddig legelt a jószág, addig kinn tartották, este 9-10 óráig. Ha több mező volt, hamarabb jókaktak, ha kevesebb, tovább kinn maradtak. Legeltetés közben figyelni kekett a jószágot, legel-e rendesen, melyik nem legel, mi baja lehet. Ha a tanyától és a hodálytól távok legelőre vitték a birkákat, akkor éjszaka is a szabadban voltak, s kyenkor is mozgott a falka. Nem rótta meg a gazdája a juhászt, ha éjszakánként idegen legelőre hajtotta a bkkákat, különösen, ha a saját legelője kicsi volt. Ügyelni kekett viszont, hogy rajta ne kapják, a pörgőket is levette az állatokról, hogy csendben legeljenek a tilosban. Kedvelt legelőterület volt Bokrospuszta, de ide csak késő ősszel mehettek a juhokkal, itt Kataknkor verték szét a barmot, elmentek a ménesek, gulyák, „akkor bejöhettek a birkák Bokrosba". A csongrádi gazdák az őszi idényre kiváltották a legeltetési engedélyt juhaik számára a bizottságtól. Még a hó le nem esett, ott voltak éjszaka is. Eg)

7 kis rozséból enyhelyet készítettek, oda hajtották éjszakára a bkkákat. Maguk számára nem készítettek kunyhót a juhászok. Decemberben még kinn aludtak a szabad ég alatt, subába burkolódzva. Ameddig csak tehették, kinn maradtak, mert sok legelő volt, addig sem kellett takarmányozni a jószágot. Csak a nagy hó szorította be őket a gazda tanyájába. Ha a gazda dohányt termesztett, akkor a bkkák csak újév táján kerültek födél alá, mert addig a dohány a hodályban volt felaggatva. Ha kisebb számban voltak anyabirkák és bárányok, azokat tavasszal beleengedték legelni a rozsba. Ezt szerették a birkák is, de a rozs is szépen bokrosodott utána. Télen (januárban, februárban és március elején) a juhokat a hodályban tartották. Naponta kétszer etették: reggel és délután. A juhász hordta nekik a takarmányt a rácsba, reggel kévébe kötött kukoricaszárat, amiről a leveleket lerágták, délután szalmát és egy kevés szénát is. Szénát és abrakot inkább csak ekés előtt kaptak a birkák a parasztgazdaságokban. Kaptak viszont vágott répát, amit a juhász már hajnalban elkészített. Birkatartó gazdáknál volt az istákó végében egy kamraféle, a répáskandi. Itt vágták össze a répát, majd a ^ab/óba vagy az udvaron egy vályúba öntve adták a birkáknak. (A zabló az etetőrács zárt aljának neve.) A répát kinn tárolták az udvaron kerek kúpokban, szalmával és földdel letakarva a fagy eken. Amikor a répáskandiból kifogyott a répa, a béresek fela-