Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)

Juhászat

data volt, hogy a répakúpból szekérre hányjanak egy csomót és bevigyék. Etetés előtt azért tartották ott, hogy ne legyen olyan fagyos. A ték etetés addig tartott, amíg a fű ki nem fakadt, és lehetett kinn legeltetni. A legeltetés kezdetekor még adtak nekik egy kis szálastakarmányt, nehogy a friss fűtől hasmenést kapjanak. A hasas birka márciusban már kinn volt a legelőn, ott ellett meg. Októberben eresztették a kost a birkákra, akkor űzettek, hogy március dereka felé ekjének meg. Volt olyan gazda, aki úgy intézte, hogy névnapján, Gergely napkor, március 12-én kezdődjön az ekés. A juhász fogta a legelőn megszületett kisbárányt, vitte a hodályba, az anyabirka pedig ment utána. Virgonc Ferenc öreg juhász fiatalabb pásztortársainak úgy mesélte, hogy apja, mikor megkezdődött az eketés, hosszú ideig se nem nyiratkozott, se nem borotválkozott, hogy szép, gyapjas bárányok szülessenek. Míg korábban a tejhaszon is fontos jövedelemforrásnak számított a juhászatban, addig a téeszekben, állami gazdaságokban a bárány jelentett nagyobb hasznot, azokért többet kaptak, nem volt érdemes fejni. Bevezették a sűrített éltetést, ami azt jelend, hogy egy anyabirka két évben háromszor elkk. így a falkában szinte mindig van bárány, a falka egyik fele hasas, a másik fele fias. Ezzel együtt megszűnt a fejés, a tejhaszon. A bárányokat háromhetes koruktól kezdték abrakkal etetni. A hodály egy fal meketti részét deszkával elkerítették, oda tették a bárányok vályúját, s az elkerítő deszkát olyan magasra rakták, hogy a kisbárány be tudjon bújni az ennivalóért, de az anyja ne tudjon bemenni, nehogy elegye az abrakot tőle. A gazdáknál, amikor a kisbárány már eszik, ápriks végén, május elején vitték a vásárba, az anyabirkát pedig ettől kezdve fejték. A 7-8 hetes korukban eladott bárányokat általában szüretre vágták le. Az anyabkkákat gyakran őszig fejték. Augusztus elejéig naponta háromszor, október elejéig kétszer, később egyszer. A birka csak addig adta szépen a tejet, amíg gyapjúban van, amikor megnyírták, már nem adott annyit. Fejeskor a birkát egy fából készült fejőkalodába, az ún. is^trongába terelték. Ennek alsó lapja lejtősen ákt, hogy a birka ne tudjon előre menni, ákandóan visszafelé csúszott, így foghatta meg a juhász, aki egy fatuskón, vagy vályogból, téglából készült ülőkén ült, ritkábban kisszéken, mert azt könnyebben felboríthatta a birka. A fejeshez szükség volt még egy fejővödörre, amit fejó\sajtámak neveztek és zománcos bádogedény volt, valamint egy szűrőbetéttel ekátott tejszűrőre. 2-3 óra alatt egy egész falkát megfejt a juhász. 240 birkától egy fejesre 40 kter tejet nyert, ha háromszor fejte, akkor egy nap alatt 120 ktert. Ebből a nagygazdáknál a szolgáló készített sajtot. A fejés a hodályban történt, mindaddig, míg a dohány el nem foglalta a birkák helyét. Akkor az isztronga kikerült a tarlóra, ott fejtek, úgy, hogy néhány hét után mindig arrébb vitték, amikor a hely elpiszkolódott. így trágyázással a talajt is javították. Hétköznap a juhász saját birkáinak tejhaszna is a gazdát kiette, a vasárnapi tej — a szombat esd, a vasárnap reggek és a vasárnap dék fejés az egész falkától — a juhászé volt, melyet felesége dolgozott föl. Főként túró, sajt és savótúró készült belőle, ritkán lefölözték a tejet és vajat köpültek a föléből.