Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)
Szőlőművelés, zöldség-, gyümölcstermesztés
A kis szőlőterületek miatt kinn a szőlőben nem építettek présházakat, így a leszedett szőlőt legtöbben hazavitték a városi házba vagy a tanyába. Ott dolgozták föl, lecsumis^plták, taposták, iketve később darálták. A zúzott szőlő egy nagy kádba folyt, volt, aki itt hagyta egy-két napig, más azonnal sutúta elfelé. A mustot szűrőcsöbör segítségével hordóba öntötték, és a boroskamrában vagy a borospincében tárolták, ahol nem volt szabad mást tartani csak a bort és a szőlőművelés eszközeit. Ezek a boroskamrák ma is megtalálhatók a legtöbb Csongrád környéki tanyán és a régi építésű városi házakban, de a városban sokfelé nem kamrában, hanem pincében tárolták a bort. A sutulás után visszamaradt rész a törköly, melyből páknkát főztek. Termésük egy részét a szőlősgazdák értékesítették. A módosabbak azért, mert fölös mennyiségben termett, a szegényebbek pedig azért, mert kellett kenyérre. Ez utóbbiak csemegeszőlőt is vittek garabolyban vagy talicskán távolabbi piacokra, más gyümölcsökkel együtt. Legtöbbet Szentesre, Félegyházára hordtak. Ide vitték azok a szőlőbeli lakosok, akik nem rendelkeztek sem városi házzal, sem földdel, csupán egy kis szőlőterülettel. Ezek egész évben kinn ékek kis viskókban a szőlőben, s szőlejük művelése mekett eljártak aratáskor részesnek, napszámosnak, kubikosnak, cselédnek áktak, harmadából fogtak kukoricaföldet, mert kevés szőlőjük nem biztosította az egész család megélhetését. A szőlőt egyesek kofáknak adták el, akik szüret táján lovaskocsival mentek a szőlőbe felvásárolni nagyobb mennyiségben. Volt, aki már must formájában eladta, de legtöbben a felesleges bort értékesítették. A szőlőt nemcsak frissen ették, de az asszonyok szőlősrétest is sütöttek belőle. A jó édes fekete kadar szemeit lecsipkedték, papírral bélelt tepsiben kiszárították, úgy használták fel sütéshez. A 19. századi gazdasági leírások a szőlőkultúra mellett a gyümölcstermesztés magas színvonalát is megemkük, amely elsősorban szintén a szőlőkben folyt. A szőlőterület ún. „kétszintes művelésű terület" volt: a gyalogművelésű kadarszőlőt gyümölcsfákkal ültették be, olyan fajtákkal, melyek a család házi szükségletét kielégítették. A szőlők közötd gyümölcs- és zöldségtermesztés a korábbi századokban sem volt ismereden. A II. József korabek felmérés szól a „veteményes akjakról", melyek a szőlők végében, az alacsonyabb részeken terültek el. 72 1814-ben pedig az uraság szőlőjében 370 szkvafát és 25 almafát számláltak össze. 73 Csongrádon a gyümölcstermesztés a múlt század közepe táján vett nagyobb lendületet, s olyan szintre fejlődött, hogy nem csupán a helyi igényeket elégítette ki, de távolabbi piacokra is eljutott a csongrádi gyümölcs. A vásárhelyi gyümölcskofákról írja Kiss Lajos: „Van eset, hogy összefognak többen és kocsin mennek Csongrádra, Kistelekre, Szentesre almáért." Csongrádról szüvát is hoztak. 74 A csongrádi cseresznye pedig Gyulára is eljutott a múlt század 70-es éveiben. 75 72 Kruzslicz István 1988. 33. 73 Góg Mihály 1984. 159. 74 Kiss Lajos: A szegény asszony élete. Bp. 1943. 324. 75 Dankó Imre: A gyulai vásárok. Gyula, 1963. 139.
