Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)

Takarmánytermesztés

minden évben kaszálni. Az első kaszálásból nyert átiagtermés 1 hold kaszálón 8-10 mázsa széna. A szénafajták között megkülönböztetik a réti szénát és a gyeps^énát. A réti széna természetes vagy mesterséges fű áüomány, mely jó termékenységű talajon többször kaszálható, kevesebb az aljfű és több a szálfű. A gyepszéna ősgyepen lévő fűáüomány, mely kedvező időjárás esetén magasra nő és egyszeri kaszálást ad. Kaszáláskor általában több ember fogott össze, lovaskocsival indultak hajnalban, hogy virradatra a kaszálóra érjenek. Reggekzés után fogtak a munkához. Reggel jobb füvet vágni, mert olyankor még nedves a töve. A jó kaszás ember egy nap alatt egy holdat le tud vágni. Paládi-Kovács Attila szerint a kaszálásnak ez a napi teljesítménye az Alföldön a legnagyobb.

35 „Csongrádi hiedelem szerint a fűkaszálás után a pengét egy marok fűvel meg kek törölni, és utána a pengét egy kővel néhányszor végighúzni, hogy az ördög hozzá ne dörzsölje a f...át."

36 A sarlónak a fűvágásban nem volt nagy jelentősége, csupán kis mennyiség levágására használták, vagy olyan helyen, ahol kaszával nem fértek hozzá. Kaszálás után a széna addig kinn maradt, amíg otthon el nem végezték az aratást, cséplést, utána került sor a szénahordásra. Jó időben szépen száradt kinn a széna, nem keUett forgatni, az eső azonban nem kedvezett neki. „Rendes ember nem kívánja az esőt" — tartja a csongrádi mondás, amely erre az esetre vonatkozik. A gyűjtés egyik eszköze a favilla volt, melyet vásárokon román faárusoktól szereztek be. „Legnagyobb favásárok Gyulán voltak... A gyulai vásáron még Csongrádról is felkeresték őket, főleg magyarviüáért és tövisboronáért. Volt olyan csongrádi gazda, aki minden tavasszal elment Gyulára favüláért."

37 Forgatásra, gyűjtésre favikát használtak, a 3 ágú, hasított villát magyar villának is nevezték. Rakodásra inkább a múlt század végétől terjedő 3 vagy 4 ágú vasvikát használták. A szénamunkák másik eszköze a gereblye, mely legtöbbször bognármunka, de barkácsoló parasztemberek is el tudták készíteni, fenyő- vagy akácfából. Az Alföldön, így Csongrádon is kb. 2 m-es nagygereblyét használtak szénagyűjtéshez. Méreténél fogva szálktása nem volt könnyű. „A nagygereblyét keresztülfektetik a kocsi oldalán és ketten, hárman ráülnek. Egy időben Csongrádon a városban így nem volt szabad közlekedni, mert több baleset származott az üyen gereblyeszálktási módból."

38 Mivel a nagygereblye a szomszédos népek körében ismeretien, Paládi-Kovács Attila megáUapítja, hogy „A 19-20. században ez a szerszám a magyar szénagazdaság egyik ismertető jegye, jeüegzetessége."

39 Ha a Tiszán túl, a Nagyrétben gyűjtöttek, akkor több napra is kinn maradtak, amíg be nem fejezték a munkát. Ilyenkor kunyhókban aludtak. Az asszonyok gyűjtöttek, a férfiak vontatókat csináltak. 35 Paládi-Kovács Attila 1979. 220. 36 Szabó Mátyás 1957. 26. 37 Id. mű 28. 38 Id. mű 32. 39 Paládi-Kovács Attila 1979. 268.