Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)
Takarmánytermesztés
A gyűjtést a reggeli harmat felszáradása után kezdték meg. A megszáradt füvet illetve a levágott rendet rudasokba gyűjtötték. Egy rudasba kb. 1 mázsa széna került, de nem jelentett mindig azonos mennyiséget. Úgy határozták meg, hogy két ember által elvitt, elbírt széna mennyiség. A rudas alá két, hegyes végű fát csúsztattak, ennél fogva vitte két ember. A rudasokból készítették a vontatókat. Egy vontatóba 3-4, más vélemény szerint 8 rudas ment. A vontatókat jó magasra rakták, egy ember fölment a tetejére, megigazítani, megtaposni. A tetejét bëbëgyè'zték, hegyesre formálták, hogy a víz lefolyjon róla, ne ázzon be. Végül szénából eresztett kötékel lekötötték. A vontatók őrzésére Csongrádon a csősz külön gondot fordított, mert este egyesek ellopkodták más vontatójának a kötelét. 40 A széna vontatásának az egyszerűbb módjait (vontatókötékel, rúddal való vontatás) is föltehetően alkalmazhatták Csongrádon, de a két világháború közötti időszakról az adatközlők már nem tudtak erre példát hozni. A széna vontatására a csamesQ, azaz a vontatókocsit használták, még gyakrabban pedig a lovaskocsival való szakítást alkalmazták. Egy kocsira egy vontató széna fért. A kocsira gyűrésekbt rakva helyezték el a szénát: a rakodó egy nagyvellányi szénát a levegőbe felemelve úgy fordított és helyezett el a kocsi sarkába, hogy a csomó U alakban begyűrve feküdt. Ezt a következő vüla szénával lefogatta. 4-6 gyűrés került egymás fölé. A kocsira vendégoldalt raktak, hosszú kocsikötő kötéllel lekötötték keresztben a szénát, s a kötést kukával vagy csigával leszorították. A hazahordott szénát az udvarban kazalba rakták, a kisebb mennyiséget boglyába. A kazal fölfelé kiszélesedő, téglalap alaprajzú, általában 5-6 m hosszú, alján 2, legfeljebb 3 m széles. A tetejét behegyezték, az egész kazlat pedig kötelekkel lekötötték. A kazlak megkezdése (szalmakazalnál is) kazalvágóval vagy szénavágóval történt. Ez alján fordított V alakú vaseszköz, ahol a V belső része a vágóéi, s ezt egy természetes görbületű akác- vagy eperfa nyélbe erősítették. A nyél kb. fél m hosszú, és a végén merőlegesen elhajkk. A kazlaknak mindig a széljárással ekenkező irányú végét kezdték meg, létrán másztak föl, és fentről lefelé haladva egy-egy sort vágtak. A jószágnak hátallókosárban hordták be az istákóba a szénát. Ez egy kb. 80 cm átmérőjű, vesszőből font kosár két fükel, melybe 3-4 vülányi széna fért, s két fülén át jó szorosan lekötve, hátukra véve vitték. A csongrádiak a Tiszán túk részekről komppal vagy a folyó befagyása után a jégen át szánkóval hordták haza a szénát. Fontos takarmány volt a répa, melyből kisebb mennyiséget a kukorica között köztes növényként is termeltek. Az olajbogyó, rózsaszínű béta és a takarmány cukorrépa nevű fajtái homokon és szikes talajon is megteremtek. Kis mélységű fészekbe 6-8 szemet tettek, de amikor kikelt, csak két szálat hagytak meg. Egyszerre kapálták a kukoricával. Tékre vermet ástak neki és leföldelték. Az istállóba egy-két hétre valót készítettek be és pár napra valót vágtak össze egyszerre. Cigánygyalun gyalulták, amely egy fakeretbe foglalt kilyuggatott fémlap volt, vagy kézidarálóval darálták. Századunkban olyan répavágót is alkalmaztak, amely kovácsmunka vagy gyári készítésű volt. 40 Szabó Mátyás 1957. 45.
