Múzeumi Füzetek Csongrád 1. (Csongrád, 1998.)

Erdélyi Péter: Csongrád város rövid históriája

tőzve, ti. 200 ember merte Csongrádot megszállni. Kisebb ellenséges csapatokat agyon kell verni." A szigorú parancs előzménye az volt, hogy 27-én este Bruselle őrnagy Haynau megbízásából két század ulánussal megsarcolta a várost. A kossuthi felhívás nyomán a csongrádiak felkészültek Bruselle visszatérésére, ami másnap be is következett. Garázdálkodva vonultak be a városba az osztrák katonák. Az osztrák katonák letartóztattak nyolc előkelő polgárt, közöttük Blázsik Mihály bírót. Bruselle botozással és agyonlövéssel fenyegetve akarta kényszeríteni őket a Kossuth-levél átadására. Eközben a toronyban strázsáló őrszem jelentette, hogy Szentes felől honvédség közeledik ágyúkkal. A hírre Bruselle katonái elkezdték a kivonulást, s magukkal vitték a bírót és néhány nemzetőr tisztet. A nekibátorodott nép ásóval, vasvillával, baltával támadt az osztrákokra, és sikerült kiszabadítaniuk a foglyul ejtetteket. De a csongrádiak - látva, hogy a Csongrádot támadó honvédek viszszavonultak Szentes irányába - megijedtek saját bátorságuktól, s menekülni kezdtek a Tiszán túli rétekre, nádasokba, mert tudatára ébredtek annak: tettük után csak a megtorlás következhet. Ez nem is maradt el, hiszen július 30-án megérkezett a büntetőcsapat gróf Thun tábornok vezetésével, aki Haynautól a város földig való lerombolására kapott parancsot. Egyszerre kilenc helyen gyújtották fel a várost. A szélcsendnek volt köszönhető, hogy csak kilencvenhárom ház égett le. Másnap az osztrák katonák kirabolták a nagyrészt elhagyott házakat. A szabadságharc bukása utáni önkény a csongrádiakat is sújtotta. Ehhez még súlyos teherként az is hozzájárult, hogy a megszállók 1000 gyalogost és 80 lovast állomásoztattak Csongrádon 1849 októberétől. A közállapotokkal szembeni legerőteljesebb tiltakozás a törvénytelenül kivetett adók behajtásának megtagadása volt 1861-ben. Az egzekúcióval szembeni ellenállás csongrádi eseményei az országos figyelem központjába kerültek, mivel a város három hónapon át állta az osztrák katonai erővel megkísérelt adóbehajtást, s szenvedte a közel félezer császári katona beszállásolását. Szentes, Szegvár és Hódmezővásárhely önzetlenül felajánlott pénz- és élelmiszeradománya segítette a lakosokat abban, hogy mindezt el tudják viselni. Mindennek eredményeképpen - bármennyire is kíméletlen volt az adóbehajtás módja - 120 ezer osztrák pengőforintnyi adónak csak a felét tudták katonai erővel behajtani. A város elöljárósága az 1860-as évek közepén a kedvezőtlen gazdálkodási viszonyokra hivatkozva - több mezővárossal együtt - kérte a Helytartótanácstól, hogy szüntesse meg a rendezett tanácsú státusát, és mentse fel a bíráskodás kötelessége alól. A kérdést véleményező népgyűlésen igen kevesen jelentek meg, s ezért Csongrádon - ugyanúgy, mint Szentesen szavazás nélkül döntöttek az ügyben. így 1865 márciusában Csongrád városból község lett. A népességszám alakulására a lendületes ütemű növekedés volt a jellemző a századvégig. 1850-ben a „tágas és tiszta utcájú" Csongrádon 13.000 volt a lakosságszám, köztük 300 zsidó, akik elsősorban kereskedelemmel foglalkoztak. Ez a lélekszám gyarapodott mintegy hétezerrel a század végére, amikor is már 20802 lakost számláltak Csongrádon.