Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)

Történelem–História - Blazovich László: Raymundus Parthenopeis. A törvények rövid, könnyű és hasznos foglalata

tulajdonítani a büntetést. Ugyanazt mondja az Úr: Hagyd rám a bosszúállást, és én visszaszolgáltatom. Azért vannak kijelölve bírók, hogy közvetítők legyenek a vitat­kozó felek között. Kérdezik tehát, vajon egy esetben sem szabad erőszakot erővel visszaűzni? Azt válaszolom, hogy igen, ez az egyháziak és világiak közös álláspontja, tudniillik a dolgokban és a személyekben bekövetkezett jogtalanságot elhárítani, visszaverni és megtorolni [nem szabad]. Mégis szét kell választani, hogy az erőszak személy vagy tárgyak ellen következett-e be. Ha személy ellen, akkor az erőszakot meg kell előzni, mielőtt létrejön. Ugyan­is a cselvetőt meg is szabad ölni. Ha pedig valaki az erőszaktevőt visszaűzi, jobban jár, ha azt mondja, hogy védekezésből és nem bosszúból tette, ahogy a kocsmatöl­telékek között ez nyilvánvaló. És ez igaz, ha a gyilkos újra gyilkolni akar. Egyébként ha nem, nem. Ha pedig valaki vagyon elleni erőszakot követ el, akkor szabad azt visszaűz­ni és az elkövetőt elkergetni, ahogy az történik a városok, várak és házak védelme esetében. Ahogy mondják, erőszakot erőszakkal elhárítani szabad, és ezért meg kell tudni, hogy az védekező szándékkal, és nem bosszúból történt-e. És hogy a védeke­zés feddhetetlenül, a biztonság mérlegelése nyomán következett be, és nem halál okozása miatt, és ahogy ez lényegében van, nem [előzetes] megfontolásból és terv alapján. BLAZOVICH LÁSZLÓ Raymundus Parthenopeis* A törvények rövid, könnyű és hasznos foglalata 79

Next

/
Thumbnails
Contents