Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Köszöntők–Méltatások - Zombori István: Csepregi prelátus leghűségesebb „ministránsa”
ZOMBORI ISTVÁN Csepregi prelátus leghűségesebb „ministránsa” Csepregi Imre (1876-1954) katolikus pap, aki a Trianon előtti Magyarország egyik fontos püspökségének, a Temesvár székhelyű Csanádi püspökségnek volt lelkésze. De nem egyszerű plébános, hanem annak a kiváló püspöknek, Dessewffy Sándornak az embere, aki 1890-1907 között töltötte be hivatalát az egyházmegye élén. A főpásztor - látva tehetségét - Bécsbe, a Pázmáneumba küldte tanulni. Sajnálatos, hogy tudását mentora mellett már „csak” arra kellett fordítania, hogy a nagybeteg püspököt ápolja - egészen annak haláláig. Bizonyára a személyi kötődés is hozzájárult, hogy az ezután következő két püspök, Csernoch János (1908- 1911) és Glattfelder Gyula (1911-1942) alatt „csak” plébánosként működött. A mi szerencsénk, hogy a trianoni békekötés révén létrejött csonka országban Eleken maradt és szolgálta hazáját, majd 1931-ben került Makóra. A már említett béke miatt kettészakadt Csanádi püspökség Magyarországnak meghagyott részén (csak kis terület maradt), és Szeged mellett Csanád vármegye székhelye, Makó volt a másik jelentős városa a csonka egyházmegyének. De a kiváló pap „csodát” tett a városban, és igazi lelki, szellemi, erkölcsi megújhodást hozott. Nem kis bátorsággal, lelki erővel élte meg híveivel a második világháborút is, majd az újabb rendszerváltást. Erről az időről, az 1944-1952 közti korszakról szól az általa hűségesen vezetett napló. Azonban a határozott jellemű emberre valló módon szó sincs arról, hogy valami lelkiző, önnön gondjairól szóló művet készített volna. Egy nagyon tárgyilagos, lényegre törő, tényszerű beszámolót írt, éppen ez a nagy értéke számunkra. Megfigyelései tárgyszerűek, a személyeskedéstől, intrikától mentesek, amit mond, az alapvető információ az utókor számára. Tekintettel az 1945 után létrejött rendszerre, a Rákosi-korszak elképesztő állapotaira, az ÁVH működésére, a szovjet csapatok meghatározta légkörre, nem kis kockázatot jelentettek a naponta teleírt naplóoldalak. Ő is érezte ezt, és amikor úgy találta, nagyon veszélyes, amit ír, akkor latinul folytatta. Szerencsénkre és az utókor gyarapodására, szinte haláláig, 1952. szeptember 2-ig vezette a naplót. Még nagyobb szerencse, hogy az őt tisztelő és szerető környezete belátva és érezve az elkészült 3363(!) oldalas kézirat értékét, hűségesen őrizte azt. Szilas József püspöki helynök (1963-1993), aki évekig káplánként szolgált Csepregi prelátus, plébános mellett, a kéziratot átadta Makó lelkes, nagy tudású, városáért mindent megtevő múzeumigazgatójának, Tóth Ferencnek. A kiváló szakember azonnal meglátta az óriási értéket a kéziratban, jóllehet tisztában volt azzal, hogy az adott politikai viszonyok között szó sem lehetett a publikálásról. Aki ismerte Csepregi prelátust, annak nem volt kétsége arról, mi volt a véleménye a pártállamról. De Tóth Ferencnek volt türelme kivárni a megfelelő kort, amikor ez a fontos dokumentum méltó helyére kerülhetett. Azzal is tisztában volt, hogy a Csepregi-napló nem egyszerűen csak helytörténeti adalék. 44
