Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Néprajz–Etnológia - Mód László: Mozaikok a makói szőlő- és bortermelés történetéből
MÓD LÁSZLÓ Mozaikok a makói szőlő- és bortermelés történetéből A téma alaposabb feltárásához újabb támpontokat szolgáltatnak a helyi és az országos sajtó hasábjain közzétett híradások, amelyek közül ebben a tanulmányban a Borászati Lapokban megjelent tudósítások számbavételére és elemzésére teszek kísérletet. Meggyőződésem, hogy ezek a források számos ponton árnyalhatják az eddigi kutatási eredményeket, és hozzájárulhatnak a bevezetőben felvázolt folyamatok jobb megértéséhez. Mint ahogyan már a bevezetőben említettük, Makó a 19. század második felében nem tartozott a jelentős szőlő- és bortermelő települések közé, az országos szaklap hasábjain mégis viszonylag nagy számban jelentek meg a helyi gazdálkodási viszonyokat megörökítő tudósítások. Az egyik első az 1850-es évek végéről származik, amely a kerti szőlők jellemzése kapcsán Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Szeged, Szabadka és Szentes társaságában említi Makót is: „Fontossá teszi e helyeket még a geográfiái fekvés is, mert e helyek egy-egy vidéknek főpontjai lévén, csakis ezek látják és láthatják el környéküket szőlővel és borral annál inkább, mert a közlekedési akadályok miatt nem lehetetlen ugyan e vidékeket hegyi borral ellátni, hanem a szállítás költsége miatt a haszon aránylagos olcsó ár mellett felemészti magát, min az illetők a legjobb hegyi borok rovására nem épen lélekismeretes eszközökkel iparkodnak segíteni."3 Az 1880-as években a Borászati Lapok a filoxéra makói feltűnéséről illetve Széli György helyi szőlőbirtokos kiemelkedő eredményéről számolt be, amit az 1885-ös országos kiállítás IX. vagyis a bor és egyéb szeszes italok csoportjában ért el. Fehér asztali boráért a legkiválóbb tokaji aszúk, villányi, arad-hegyaljai és szekszárdi nedűk társaságában kiállítási nagyérmet kapott.4 A Borászati Lapok 1859-ben egy sajátos eljárásról közölt tudósítást, amit a makói asszonyok gyakoroltak. A kissé túlzó leírás szerint ezzel a módszerrel a szőlőfürtöket akár a nyári időszakig is képesek voltak eltartani: „A legfőbb fogások abban állnak, hogy a fürt kocsányát még a tőkén megkötik fonállal, s azután vágják le a fürtöt, melyet addig kézben tartanak, míg álló helyére fel nem kötik, azaz a törődéstől oltalmazzák."5 A szaklap az 1880-as évek végén egy helyi fejlesztésű metszőollóról tudósított, amelyre Fekete Dániel makói református tanító és Kaszó Elek kataszteri segédbiztos szabadalmat nyert. A munkaeszköz a gyümölcsfák illetve a szőlőtőkék ritkítására és kurtítására valamint a hernyók szedésére bizonyult alkalmasnak. A feltalálók a metszőolló mását fából is elkészítették, és elküldték a szaklap szerkesztőségébe, ahol azt a gyártása iránt érdeklődő iparosok megtekinthették: „Az olló fejére rajzolt »nyil« az jelzi, hogy az ollónak vágás közben mily nagy húzása van, mi 1 Vz hüvelyk hosszúságnak felel meg s mi által lényeges erő-megtakaritás eszközöltetik, a vesszőt nem zúzza, de simán vágja. 3 Borászati Lapok 1858. augusztus 29.275. 4 Borászati Lapok 1885. december 1.158. 5 Borászati Lapok 1859. október 30. 349. 341
