Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Történelem–História - Medgyesi Konstantin: Diszkurzív csomópontok a koalíciós évek demokrácia-diskurzusaiban
MEDGYESI KONSTANTIN Diszkurzív csomópontok a koalíciós évek demokrácia-diskurzusaiban És különösen az elmúlt év története minden jó szándékú, becsületes demokratát meggyőzhetett arról, hogy a magyar demokráciának igenis szüksége van ilyen védelemre.”58 Orbán expozéjában jó szándékú és becsületes demokratákról és friss magyar demokráciáról beszél, de a szöveg maga a koalíciós évek magyar demokráciájának egyik végzetes történeti dokumentuma, a kommunista diktatúra jogi és politikai előkészítésének jelképes országgyűlési momentuma, a kettős beszéd nyelvi formája, a demokrácia fogalom kommunisták által történt elfoglalásának textu- ális rekvizituma. Visszatérő elem a koalíciós évekbeli kommunista érvelésben, hogy a wei- mari demokrácia bizonyította, a demokrácia ellenségeivel szemben erővel kell fellépni.59 Ez a megközelítés Orbán beszédében is megtalálható: „Kipróbálták ezt a weimari demokráciában és jól tudjuk mindnyájan, hogy milyen eredménnyel. Ez a törvényjavaslat erélyes, kemény rendszabályokat tartalmaz a demokrácia és a köztársaság ellenségeivel szemben."60 A burkolt fenyegetőzés mint kommunikációs stílus attitűdje is tetten érhető Orbán László mondataiban: „A börtön és a bitó lehet jó és lehet rossz; az a kérdés, ki alkalmazza kivel szemben és milyen cél érdekében. A magyar demokráciának egyelőre nem az a baja és nem abban áll a veszély, hogy túlságosan szigorú és túlságosan kemény."61 A törvény elfogadása utáni évek történéseinek fényében történelmi perverziónak nevezhető a parlamenti szónoklat alábbi része: „Meg kell állapítani, hogy a jelen törvényjavaslat semmivel sem csorbítja a demokratikus szabadságjogokat. Éppen ellenkezőleg: védi és biztosítja őket a szabadság ellenségeivel szemben."62 Az előbb idézett metanyelvi állásponttal ellentétben ez a megközelítés a nyílt kommunista demokrácia értelmezés markáns eleme: „Aki a demokrácia ellensége, azt nem illetik meg az alkotmányos szabadságjogok”63 - hangoztatta Orbán. Érveléstechnikai tekintetben különösen figyelemre méltó, ahogyan a szónok a szabadságjogok iránti igényt összemossa a fasiszta veszéllyel: „Olyanok is akadnak, akik a jogról és szabadságról beszélnek, de közben a fasizmus és a reakció jogát és szabadságát értik alatta és szeretnék szolgálni. Ma már a változott viszonyok között a demokrácia ellenségei is csak álarcban és jelmezben merészelnek jelentkezni és sokszor éppen az emberi jogok és szabadság jelszavait hangoztatják képmutató módon, hogy valódi célkitűzéseiket leplezni igyekezzenek."64 58 Nemzetgyűlési Napló 1945-1947.1. kötet. 707. p. 59 A weimari alkotmány 48. cikkelyének (2) bekezdése a jogi normák szintjén biztosította az alkotmányos közrend védelmét, de ez az alkotmányjogi és egyben közbiztonsági garancia nem volt elegendő a demokrácia struktúráinak hosszú távú megvédéséhez. (SZABÓ István: Német alkotmányfejlődés 1806-1945. Szent István Társulat, Budapest, 2002.195-219. p.) 60 Nemzetgyűlési Napló 1945-1947.1. kötet. 706. p. 61 Uo. 62 Uo. 63 Uo. 708. p. 64 Uo. 201
