Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Történelem–História - Tóth István: Szeberényi Lajos Zsigmond főesperes és a szlovák nyelv használata
TOTH ISTVÁN Szeberényi Lajos Zsigmond főesperes és a szlovák nyelv használata Lelkészi tevékenysége és számos külföldi utazása rengeteg tapasztalattal látta el. Több nyelven beszélt. így a magyaron kívül szlovákul, németül, dánul, svédül, finnül és oroszul. Utazásainak feljegyzéseiből kivehető, hogy a dalmát tengerparton egy iskolást anyanyelvén szólított meg, így azt feltételezhetjük, hogy szerb, illetve horvát nyelven is beszélt. Németül kezdetben Lev Tolsztojjal levelezett. Oroszul csak 1918-ban tanult meg egy hadifogoly orosz tanártól. Dán eredetiből fordította Sörén Kierkegaard dán filozófus munkáit, aki franciául is tudott. Ezzel a széles látókörrel és tapasztalattal jól meg tudta fogalmazni az egyes történeti korok fontos jellemzőit. Ez alapján vallja, hogy a modern kisebbségi kérdés a 19. században kezdődik, amikor egyes államokban államnyelvvé lett akár a relatív uralkodó többségnek a nyelve, ezzel kizárólagossá lett a kulturális uralma, és megkezdődött a nemzeti kisebbségeknek az uralkodó nemzetbe az iskola által való beolvasztása. Itt ismét kétféle módszer volt érvényben. Az egyik teljesen durva, amikor egyszerűen eltiltották az illető nemzeti kisebbség nyelvének használatát az iskolákban, vagy elhatározták gyors tempóban való leépítését. A másik szelídebb, de a kisebbségre nem kevésbé vészes módszer, amikor a nemzeti kisebbség észre sem veszi, hogy a többség már kimondta rá a halálos ítéletet, de zárt ajtók mögött. Az iskolai tantárgyakat lassanként kivonják a nemzeti kisebbség nyelvének befolyása alól. Azután minden eszközt felhasználnak, hogy lehetetlenné tegyék a kisebbségi értelmiség képződését. A népet magát nem is üldözik, csak annak az intelligencia felé törekvő tagjait.3 A vend kisebbség tanulmányozása során talált a hazai szlováksággal analóg helyzetre. A vendek ugyanis a tanyás, szétszórt településszerkezetüknek köszönhették nagyrészt, hogy a nagy más ajkú, más etnikumú tengerben fennmaradtak. Erről így ír: „A vend nemzeti kisebbség csodálatosan megmaradt a német nyelvtenger közepén s egészen napjainkig fenntartotta nyelvét, egyéniségét, népviseletét és népszokásait. 1914-ben számuk 9.300 volt. Tudományos egyesületük volt a szász Bautzenben. Megjelent több egyházi és világi lapjuk. Ez a kis néptöredék azért tarthatta fenn magát oly sokáig, mert tagjai többnyire a Spree folyó kiöntéses erdeiben szétszórt tanyákon laktak, és mert nagyrészük nem porosz, hanem szász főhatóság alatt élt. A régi szász királyságnak pedig ők voltak az egyedüli nemzeti kisebbsége. A szász király és hatóság mindég jóakarattal kezelte ezt a kis népet. A lipcsei egyetemen egészen a legújabb időkig fennállott a vend lelkészi szeminárium. Az 1870 évek után velük szemben is megkezdődött az erélyesebb németesítés.”4 3 Szeberényi Lajos Zsigmond: Nemzeti kisebbségek (Etikai tanulmány) Szeged, 1997.10-11 ,o. 4 Szeberényi Lajos Zsigmond: Nemzeti kisebbségek (Etikai tanulmány) Szeged, 1997.13.0. 131
