Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Történelem–História - Tóth István: Szeberényi Lajos Zsigmond főesperes és a szlovák nyelv használata
TÓTH ISTVÁN Szeberényi Lajos Zsigmond főesperes és a szlovák nyelv használata Szeberényi Lajos Zsigmond a szlováksághoz erős családi szálakon kötődő ev. lel- készi család sarja, ifjúként (alig 19 évesen) tisztán látta helyzetét, és ennek megfelelően határozta meg hovatartozását. Ehhez családi példákat említett a levelezéséből kiolvasható anyagokból. Nagyapjára, majd az őt követő édesapjára hivatkozva, akik hű fiai voltak a hazának mindig, választja a magyar nemzetiséghez való tartozást. Ettől az időtől fogva elhatározza, hogy Szeberényinek írja magát. Nagy valószínűséggel ezt a magatartást még a családon kívül erősen befolyásolta az 1868. évi nemzetiségi törvény általi felfogás is, mely ugyan egyetlen politikai nemzetet ismer el, de a nem magyar népek természetesen tiszteletben tartandó jogokkal rendelkeznek.1 Elhatározása indoklásául azt írja:„..én a magyar nemzetiséghez tartozom, mindazonáltal a tót népet meg nem tagadom, hanem annak méltányos jogait védeni fogom - ezt parancsolja igazságérzetem.'’ Úgy érzi, ha nem így cselekedne, akkor ez hálátlanság volna népével szemben, amelyből származik Halála után 62 évvel megjelent munkájában, amely addig kéziratban volt, s lelkészi hivatásának 50. évfordulójára fejezett be, ennek és lelkészi hivatásának teljesen megfelelően vallotta: „A nemzeti eszme fellendülésének eredetét a reformációban kell keresnünk Luther az egyház egyik alapelvéül tűzte ki az ige anyanyelven való hirdetését. Mindenki a saját nyelvén hallgassa Isten igéjét és olvassa a szentírást." Az a véleménye, hogy a reformáció tulajdonképpen harc is volt a latin nyelv egyeduralma ellen, mely holt nyelv olyan sokáig akadályozta a nemzeti nyelvek művelését és a nemzeti irodalmak keletkezését és fejlődését. Büszkén vallotta, hogy az egyházi nyelv egyeduralmának megszüntetése kezdetét jelentette az általános műveltség terjedésének, és a demokratikus gondolkodásmód megalapozásának lehetőségét adta meg. Úgy gondolta, nem lesz többé úri nyelv, melyet a nép meg nem ért, hanem inkább a nép nyelve benyomul majd a kastélyokba is. Azt viszont élete másik alapvetéseként kell elfogadjuk, hogy a türelmetlenség és az abból fakadó lázadás nem megoldás, hanem gát. Eltökélt pacifistának vallotta magát. így aztán egészen sajátos módon értékelte a történelem ilyen eseményeit is. Munkájában így ír erről: ,A nemzeti nyelv teljes érvényesülését hátráltatja az 1525,évi parasztlázadás, amikor ismét nagy lett az űr úr és paraszt között. Európa keleti részein is az orosz irodalom akkor kezd fejlődni, amikor az orosz irodalmi nyelv foglalja el a közéletben az ószláv egyházi nyelv helyét. A latin nyelv még századokon át az uralkodók, a tudósok, a papok, a műveltek nyelve marad. A nemzeti kisebbségek e korszakban akkor is nyugodtan élhetnek, amikor más határok közé kerülnek, és senki sem akarja elvenni nyelvüket, senki sem akarja megsemmisíteni egyéniségüket. Senki nem törődik azzal, hogy ki milyen nyelven beszél családjában, házában, falujában. Az uralkodó körök, ha a kisebbségekhez tartoztak is, nem tagadták meg származásukat, de azt megbecsülve, megtanulták a kormányzás nyelvét.”2 1 Tilkovszky Lóránt: Szeberényi Lajos Zsigmond és a magyarországi szlovákok In.: A Kárpát - medence vonzásában (Tanulmányok Polányi Imre emlékére) Szerk.: Fischer Ferenc, 2001, Pécs 517.0. 2 Tilkovszky Lóránt: Szeberényi Lajos Zsigmond és a magyarországi szlovákok In.: A Kárpát - medence vonzásában (Tanulmányok Polányi Imre emlékére) Szerk.: Fischer Ferenc, 2001, Pécs 518.o.; Szeberényi Lajos Zsigmond: Nemzeti kisebbségek (Etikai tanulmány) Szeged, 1997.9-10.o. 130
