Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 1. (Makó, 2017)
Üveges Krisztina: Kocsis Imre munkássága
4 Kirakat, akril, vászon, 1976-77 Janus Pannonius Múzeum - Modern Magyar Képtár, Pécs. Fotó: Fűzi István A grafikai munkák mellett ekkor születtek meg emblematikus olajfestményei is, melyek popos stílusjegyeket hordoznak (Manöken; Sztereotípiák, mindkettő 1971). Azonban az amerikai és nyugat-európai kollégákkal szemben Kocsis nem a fogyasztói társadalmat állította pellengérre e műveiben, mivel ilyen nem is létezett a vasfüggöny mögött, inkább a festészet autonóm problémái érdekelték. Korábbi műveire is jellemző volt a színekből építkezés, de itt a harsány, keveretlen plakát-színek használata egy új irányt mutatnak festészetében, feltehetően a képi reprezentáció, az ismétlődő struktúrák kérdéseit boncolgatta. Egy másik terület, ahol szintén otthonosan mozgott, a fotózás (és a laborálás) volt. Főiskolás korában vett magának egy gépet, és fotózott, így gyűjtve a motívumokat későbbi műveihez. Ilyenek voltak például a Tótágas-hoz (zalkodi építőtábor, 1975) felhasznált, 1967-ben készült fotók, vagy a Lakodalomhoz 1967-től gyűjtögetett képek. A Tótágassal egy időben készültek a Szanálás (1974-76) és a Külváros (1976) című festmények. Esetükben hasonló témát fejt ki Kocsis: a szocializmus valódi arcát tárja fel: egyiken egy pusztuló pesti bérház, ami az álperspektívikus ábrázolás miatt üres homlokzatnak hat, a másikon a zárt bolt, melynek üres kirakatát, vagyis a hiánygazdaságot szedett-vetett függöny igyekszik eltakarni. A bolt ajtajában reményvesztetten áll egy vásárló. Az üresség, a hiány még erőteljesebben fogalmazódik meg a Kirakat (1976-77) című képen, azzal a változtatással, hogy az építészeti struktúra eltűnt. A lehúzott redőny itt egy metafizikai térben lebeg, előtte egy nejloncekkeres hölgy álldogál magányosan. A hiperrealista pontossággal megfestett képek szinte szociológiai igényű fotódokumentációnak hatnak. A képek bizony ki is borították a cenzúrát, annyira, hogy egy szentendrei kiállításról készült híradóból kivágták az a részt, ahol Kocsis megjelent.26 Pedig ebben az időszakban Kocsis egyre meghatározóbb szerepet játszott a művészeti életben. 1969-ben telepedtek le feleségével, Kisfalusi Márta kerámia-tervező művésszel Szentendrén, ahol aktív szerepet játszottak a város és a művésztelep felvirágoztatásában kiállítás-szervezői tevékenységükkel.27 Egy másik nagy kihívás volt, amikor Dr. Forgó István tanácselnök 1976-ben meghívta a makói születésű, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1969 óta tanársegédként tanító Kocsist művészeti vezetőnek Makóra, azzal a céllal, hogy Kocsis átszervezze a helyi léptékben működő művésztelepet, és országos jelentőségű grafikai műhellyé alakítsa. Kocsis 1965-ben állított ki először szülővárosában (Kisfalusi Mártával közösen), majd az évek során egyre aktívabbá vált a kapcsolata a várossal. Meghívásával valóban döntő fordulat következett a telep életében: az ő és Dévényi István művészettörténész tevékenysége nyomán a telep a szita- és az ofszetnyomásra szakosodott, és gyors fejlődés után nyitott, kísérletező színhellyé vált. A budapesti Mi-csoport és a Pécsi Műhely mellett itt is jelentős, új szemléletet képviselő, fotóhasználaton alapuló sokszorosított grafikák készültek. 26 Interjú Kisfalusi Mártával, 2016. december 10. Lejegyezte Üveges Krisztina. 27 Interjú Kisfalusi Mártával, 2016. november 18. Lejegyezte Üveges Krisztina. ÜVEGES KRISZTINA Kocsis Imre munkássága 61
