Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 1. (Makó, 2017)
Kolarovszki Tamás: Ítél a nép – Egy makói gyógyszerész a Szálasi per harmadrendű vádlottja
KOLAROVSZKI TAMÁS ítél a nép - Egy makói gyógyszerész a Szálasi per harmadrendű vádlottja Arra a kérdésre, hogy a németek szorongatott helyzetben voltak és a céljuk, hogy Magyarország fokozottabban vegyen részt a háborúban, kifejtette, hogy politikai meggyőződése volt, hogy a szövetségi hűségből kifolyólag folytatni kell a védekező háborút. Hitt a háború megnyerésében, mégpedig azon az alapon, hogy vegyész- mérnökként csodálója volt a német vegyészetnek és hallott az atomrombolással kapcsolatos német kísérletekről és hitt abban, hogy a német vezetők nem tették volna ki országukat sorozatos bombázásoknak, ha nem lett volna kezükben biztos ütőkártya. A tárgyaláson kifejtette, hogy hitt abban, hogy az ország a nyugatra támaszkodott ezer évig és a szövetségi hűség eredményre fog vezetni. Azt látta, hogy elveszítjük ezeréves határainkat, ez ellen akart védekezni az utolsó leheletéig. „Elnök: Egyéni bizakodásra nem lehet feltenni egy nemzet életét, egy nép sorsát. Ezt nem látja be? Szöllősi: Belátom. Elnök: Szóval ennyiben belátja, hogy helytelenül cselekedett, hogy egyéni bizalomra tette fel a nemzet sorsát. Szöllősi: Arra is. Elnök: Hát még mire? Szöllősi: Megmondtam. Elnök: Mik voltak a reális tényezők? Szöllősi: Bíztam a német hadsereg erejében és bíztam abban is, hogy a kétezer kilométeren előrenyomuló Vörös Hadsereg mégis csak elfárad.”11 Látható, hogy Szöllősi feltétlenül hitt abban, hogy a Vörös Hadsereg megállítható, éles párhuzamot von ebben a kérdésben a tárgyaláson a török hódítás megállításával. A tanács elnöke próbál a vádlott lelkiismeretére hatni és ráébreszteni arra, hogy az egyéni bizalomra nem lett volna szabad egy nemzet sorsát feltenni. Szöllősi a tárgyaláson belátta, hogy nem lett volna szabad bíznia a német fegyverek „győzelmében". A következő fontosabb téma, amit a bíróság a meghallgatáson felvet, az a zsidókérdés. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy nem tartozott a hatáskörébe, egy esetről tud, ami 1944. október 18-án történt. Hódosy Pál akkori budapesti rendőrparancsnok kereste, hogy utasítást kapjon a Tattersaalban összezsúfolt hat-nyolcezer zsidóval kapcsolatban. A vádlott Vájná Gáborhoz küldte, de Hódosy ezzel kapcsolatban jelezte, hogy őt már kereste ez ügyben. Abban maradtak, hogy a késői időpontra tekintettel lakóhelyük szerint utcánként csoportosítva hazakísértetik őket. Ez meg is történt. A hallgatóság egy része bekiabálásokkal tiltakozott a vallomás ezen része ellen. 11 Karsai Elek-Karsai László 1988. 313. 141
