Halmágyi Pál: A Pulitzer-kultusz 100 éve Makón 1911–2011. A Makói Múzeum Füzetei 112. (Makó, 2011)

Mellékletek - Donald M. Blinken nagykövet beszéde 1997. április 10.

meg a közelmúltban az Egyesült Államokban, amely újságírók életét és a szabad sajtó fontosságát mutatjuk be. Walter Cronkite A Reporter Is life című könyvében viszonylag kiegyensúlyozottan és csodálatraméltó elfogulatlansággal ábrázolja korának történéseit egy olyan médiumban, ahol egy háromperces riport már mély elemzésnek minősül. A két másik könyv, amiről beszélni kívánok, Ben Bradlee A Good life című müve és Kay Graham írása, a Personal History. Mindkét könyv Amerika egyik legjobb újságja, a The Washington Post-elmúlt harminc évének történéseit ábrázolja. Bradlee, az újság volt főszerkesztője rendkívül érdekfeszítő módon ír a Watergate-botrány és a vietnámi háborúval kapcsolatos Pentagon-iratok publikálása nyomán felszínre kerülő, és főként a szabad sajtó válságával összefüggő újságírói problémákról. Kay Graham pedig, aki hosszú ideje a lap kiadója, azokról az egymásnak sokszor ellentmondó hatásokról ír, amelyekkel a kiadók gyakran szembe találják magukat: arról, hogy hogyan lehet megőrizni a sajtó szabadságát és cenzúrázatlanságát úgy, hogy egyidejűleg az anyagi függetlenséget is fenntartja - elsősorban természetesen a hirdetők ellenében, vagy a Pentagon-iratok esetében, az amerikai kormány hatalmával és haragjával szemben. Mind Bradlee, mind Graham könyve szemléletesen mutatja 1971 feszült napjait, amikor a New York Times, csakúgy, mint a The Washinton Post, szembeszállt az amerikai kormánnyal és óriási anyagi és személyes kockázatot vállalva megjelentették a mindaddig titkos Pentagon iratokat, melyek belülről adnak választ az Egyesült Államok vietnámi szerepvállalásának miértjeire és hogyanjaira. Ajánlom figyelmébe ezt a három könyvet mindenkinek, akit érdekel a sajtószabadság fogalmának igazi tartalma, és az hogy ennek milyen jelentősége van a mai Magyarországon. Ezzel pedig engedjék meg, hogy néhány szót ejtsek a magyar újságírás mai állásáról az ország modern történelmének ebben a fontos szakaszában. Ha Pulitzer József ma élne, vajon milyen magyar írott és elektronikus sajtót látna szívesen? Szerintem, ezt mondaná: Olyan újságokat szeretnék, melyekben tényeken alapuló cikkek dominálnak; ahol az alapos oknyomozóriportok már-már közhelyszámba mennek; és ahol az információkat úgy találják, hogy azok az átlagos olvasó számára is érthetőek. Olyan elektronikus sajtót szeretnék, ahol virágzik a verseny, ahol nem a politikai pártok akarata, hanem az események hírértéke és a piac dönti el, hogy mi kerül adásba. A szabad sajtónak minden demokráciában két alapvető funkciója van: egyrészt informál és tanít, másrészt hü kutyaként őrködik a mindenkori kormány és más fontos társadalmi intézmények felett. A magyar sajtónak mindkét területen van még tanulni valója. Ahogy E.J. Dionne írja ugyancsak egy közelmúltban megjelent könyvben: Senki sem választotta meg a sajtót, az mára mégis fontos részét alkotja mindennek, ami a politikával, a választásokkal és a közvélemény formálásával kapcsolatos. A magyar újságok sokszor pusztán a hivatalos sajtóközleményekből nyerik információikat. Ehelyett az újságíróknak állandóan keresniük kellene azokat, akik első kézből tudnak beszámolni az eseményekről, válaszolni tudnak a kérdésekre; sőt, a riportereknek azt is el kellene érniük, hogy a médiumok hozzájuthassanak meghatározó dokumentumokhoz. Ez persze nem könnyű. A magyar politikai elit csak most kezdi megtanulni, hogy felelnie kell a társadalomnak és meg kell osztania az információkat. De ha a sajtó nem nyüzsög, és nem furakodik, a politikusok soha nem tanulják meg, hogy elszámolással tartoznak. Hasonlóképpen, az írott sajtónak sokkal nagyobb terjedelmet és energiát kellene szentelnie különböző témák és események elemzésének. A Postabank-pánik kapcsán egy új32