Halmágyi Pál szerk.: Harcok a Dél-Alföldön és Budapesten 1944-1945-ben. Az 1956-os forradalom Makón. A XII. és XIII. Makói Emléknap és Találkozó 2005, 2006. A Makói Múzeum Füzetei 105. (Makó, 2007)

XIII. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó 2006 - Gergye Ottó: Forradalmi emlékeim

A parancsnok egy II. világháborús százados volt, aki a következő szavakat intézte hozzánk: „Fiúk!" Mi mindnyájan önként, saját elhatározásunkból jöttünk ide. Senki nem kényszerített bennünket. Aki akar, az most azonnal elmehet, ha túl kockázatosnak tartja ezt a vállalkozást. A mi fegyveres ellenállásunk a túlerővel szemben egyenlőre inkább csak szimbolikus jellegű. Meg kell mutatnunk a szovjeteknek, hogy nem tárt karokkal várjuk őket, mert itt egy nemzet szabadságáról van szó. Ha ők ezt nem akarják belátni a tárgyalások útján, akkor készen állunk a fegyveres harcra. Sok ilyen fegyveres csoport van Budapesten. Ma vagy holnap jönnek a kiküldöttek az ENSZ-től, nekik is látniuk kell, hogy a magyar forradalmat idegen tankokkal akarják leverni. Viselkedjetek fegyelmezetten, senki ne lőjön addig, amíg erre parancsot nem kap. A II. világháborúban a Dontól hazavezettem a századomat szerencsésen, nektek sem lesz semmi bajotok." Vártunk a Váci úttól kb. 250 méterre egy partoldalban, amely előtt egy üres telek volt. Innen lehetett szükség esetén lőni. Azonban egy lövést sem adott le senki. Estére a létszám 60-70-re nőtt, de az ENSZ-küldöttség nem jött se vasárnap, se hétfőn. Ellenben hétfő este a szovjetek támadásra szánták el magukat, hogy a Váci úton való benyomulásukat a felkelők ne zavarhassák. Néhány lövés dördült el, de amikor parancsnokunk látta a túlerő közeledését, elrendelte, hogy vonuljunk vissza a mögöttünk lévő lakóházak közé. Én, az egyik katona utasítására, felvittem az egyik makói társammal egy géppuskát a közelben épülő ház első emeletére. Közben a sötétben a többi felkelőt szem elől vesztettük és lejöttünk az emeletről. Ezzel számunkra a felkelésben való részvétel befejeződött. Elindultunk vissza a szálláshelyünkre. Útközben észleltük, hogy néhány bátrabb fiú „egyéni akcióval" próbált még ellenállni. Egyiküket toroklövés érte. Őt bevittük egy kapualjba, majd amikor az ott lakók mentőt hívtak, mi továbbmentünk az iparitanuló-otthon felé. Ekkor már értelmetlennek látszott minden további ellenállás. Kedden reggel, november 6-án két szovjet katona jött két magyar pufajkással az iparitanuló-otthonba fegyverek után kutatni. Csak az udvarba jöttek be, az épületbe nem. Az egyik orosz tudott kicsit magyarul. Az előző napi harcokban részt vett ipari tanuló fiúk fesztelenül beszélgettek velük: „A haverodnál géppisztoly van, mégis remeg a félelemtől." mondta. A magyarul tudó orosz legyintett és így szólt: „Ah, birka, csak 3 napja katona." 108