Halmágyi Pál szerk.: A Dontól a marosig...1943–1944. A X. és XI. makói honvédnap és találkozó 2003, 2004. A Makói Múzeum Füzetei 104. (Makó, 2005)

X. Jubileumi Makói Honvéd Emléknap és Találkozó - Szabó Péter: Don-kanyar, 1942-1943. A 2. magyar hadsereg vázlatos krónikája

hónap végén már a tisztek között is fordultak elő végkimerülési esetek, úgyhogy azokat teljesen elgyengült, leromlott állapotban kórházba kellett szállítani. Az erőbeni állapot ily nagyfokú romlása elsősorban a nagyfokú igénybevételre, sok izgalomra, a biztonsági érzet részbeni hiányára és másodsorban a hidegre, kevés fűtőanyagra és bizonyos táplálkozási hiányokra volt visszavezethető. A nagyfokú igénybevétel főleg a nehéz figyelő, biztosító és árok szolgálatból, valamint az árkok hótalanításából állott. Ezt fokozta még, hogy a sötétség beálltától virradatig igen erős és eredményes járőrözést folytattunk az előterepen és sok vállalkozást intéztünk az ellenséges állások ellen, szép eredménnyel... Az izgalom a sok riadóztatásra volt visszavezethető. A biztonságérzet hiánya abból keletkezett, hogy az állások előtt részben teljesen hiányoztak a drótakadályok és így, különösen ködös időben, vagy sötét éjszaka - kellő elővigyázat hiánya esetén - az ellenség minden akadály nélkül az árokig, illetve az árokba törhetett volna elő. A táplálkozási hiányok a német ellátásra és főleg a szalonna hiányára voltak visszavezethetők. " A katonák körében tapasztalt nyomott hangulatról, a félelemérzetről Koppányi Sebestyén főhadnagy, a 4. gyalogezred-parancsnokság másodsegédtisztje visszaemlékezésében az alábbiakat írja: „A mindennapok kérdése lett, hogy támadnak-e az oroszok és ha igen, mikor? A parancsok egyre-másra érkeztek. Megerősíteni az állásokat, felkészülni egy esetleges szovjet támadás visszaverésére. De hogyan? A védőállásokban fázó, didergő katonák bújtak össze, s legtöbbjében a bénult fásultság, a céltalanság félelme lett úrrá. A félelem elhatalmasodott, az ezred segélyhelyen egy-másra jelentkeztek a katonák, hogy légnyomást kaptak - közben egyetlen tüzérségi, vagy aknagránát sem robbant. Csend volt, vészterhes csend. " A magyar arcvonal ellen feltételezett szovjet támadás célja és iránya mind a magyar 2. hadsereg, mint a felettes német B Hadseregcsoport parancsnokságát sokáig bizonytalanságban tartotta. Megindítását a Donnál képzett ellenséges hídfőkből várták, de a támadás időpontját, s konkrét irányait természetesen nem ismerhették. A számottevő páncélelhárító fegyverekkel és harckocsikkal nem rendelkező, s vontatóeszközök hiányában mozgásképtelen tüzérségű magyar hadsereg nem tudott ellenállni a támadás súlypontjain túlerőben levő szovjet csapatok offenzívájának. A felderítő vállalkozásnak indult szovjet támadás 1943. január 12-én az urivi szovjet hídfőből indult meg. A támadók két hadosztálynyi erővel és csak csekély harckocsi támogatással hajtották végre akciójukat. Rajtuk kívül az urivi hídfőben és a Don túlpartján a Voronyezsi Front 40. hadseregének többi alakulata, az olasz 8. hadsereg megmaradt arcvonala előtt a 3. harckocsi hadsereg és a 7. önálló lovashadtest, e két nagy csoportosítás között, a Scsucsjénél képzett szovjet hídfő mögött pedig a 18. önálló lövészhadtest alakulatai várták a szovjet hadvezetés osztrogozsszk-rosszosi hadműveletének január 14-ei kezdetét. A főerőknek az urivi és a scsucsjei hídfőből, valamint a magyar arcvonaltól délre ugyanis csak két nappal később kellett volna harcba bocsátkozniuk a magyar 2. és az olasz 8. hadsereg részeinek bekerítése és megsemmisítése céljából. Liszki és Kantyemirovka között a Rosztovba vezető vasútvonalat kellett birtokba venniük, hogy ezáltal kedvező kiindulási helyzetet 11