Halmágyi Pál szerk.: A Dontól a marosig...1943–1944. A X. és XI. makói honvédnap és találkozó 2003, 2004. A Makói Múzeum Füzetei 104. (Makó, 2005)
X. Jubileumi Makói Honvéd Emléknap és Találkozó - Szabó Péter: Don-kanyar, 1942-1943. A 2. magyar hadsereg vázlatos krónikája
hajlott. 1942 novemberében 45-50 ezer fős kontingens - benne 20 ezer munkaszolgálatos - került ki az arcvonal mögé a harcoló állomány egy részének felváltására. A 2. hadsereg sorsát meghatározó kérdésben az 1942 márciusában hivatalba lépett Kállay-kormány bel- és külpolitikai törekvései érvényesültek. Az új kormány legfőbb politikai célkitűzése az volt, hogy az egyre feszültebbé váló magyar-román viszonyra s a bizonytalan külpolitikai helyzetre való tekintettel az országot kivezesse a háborúból. Mindez arra késztette, hogy erőforrásainak nagy részét a háború befejeztével elkerülhetetlennek látszó magyar-román fegyveres konfliktusra tartalékolja. Lényeges elhatározása volt, hogy a honvédséget fejleszti, erősíti és az ország határainak védelmére összpontosítja. Az 1942. november 19-én Sztálingrádnál elindított szovjet offenzíva december közepéig délről észak felé haladva egymás után tördelte le a német és a vele szövetséges hadseregek védelmi körzeteinek pillérjeit. Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. hadsereg parancsnoka a szomszédos olasz hadsereg arcvonalának december 1 T-i áttörése után határozottan sürgette, hogy az általa kért fegyverzet és német csapaterősítés még a várt szovjet támadás előtt érkezzen ki arcvonalára. A magyar segélykérésekre is reagálva, de leginkább a szomszédos olasz hadsereg részeinél elért szovjet sikerek hatására a német hadvezetés 1943. január 2-ától a hadtest erejű ún. Cramer-csoportját vonultatta fel a 2. hadsereg védelmi vonala mögött. Feladatát abban határozták meg, úgy csoportosuljon, hogy az áttört erőkkel szemben támadni tudjon. A 2. hadsereg-parancsnokságon ekkor még nem tudhatták, hogy a német B Hadseregcsoport védőszakaszán ez az egyetlen tartalék erő, mellyel válságosabb helyzetben sem Jány vezérezredes, sem közvetlen elöljárója, Weichs vezérezredes sem rendelkezhet szabadon. A 2. hadsereg alakulatai hátsó védőállásaikat nem tudták kellőképpen kiépíteni. Erő és eszköz hiányában, valamint a hamar beköszöntött őszi csapadékos időjárás miatt erre már nem kerülhetett sor. Az 1943. januári szovjet offenzíva alatt ezért kellett görcsösen ragaszkodniuk első vonalaik megtartásához, s visszavonulásuk ezért járt olyan nagy veszteségekkel. A csapatok erőállapota a téli hónapokra leromlott, ugyanis a keleti hadszíntér katasztrofális szállítási nehézségei és a megfelelő szállítóeszközök hiánya miatt a hadsereg élelmezési és ruházati ellátása már alig működött. Számos téli ruházattal és élelmiszerrel teli központi raktár készlete maradt kiosztatlanul. A szálastakarmány és a lótáphiány miatt legyengült közel 60000-es lóállomány 80%-át az arcvonaltól 100-150 km-rel távolabb létesített ún. „lóüdültető állomásokra" irányították, ezzel a hadsereg „mozgékonysága" a nullára csökkent. Az 1943. januári szovjet offenzíva előtti hetekben a csapatok erőállapotának fokozatos romlásáról, az elhasználódott felszerelésről, ruházatról egyre aggasztóbb jelentések érkeztek be a hadsereg-parancsnokságra. Különösen a szovjet hídfőállások előtt védekező alakulatok helyzetközlései nyomán rendeltek el több ízben kivizsgálást. A Scsucsje előtti védőállásokban levő 12. könnyű hadosztály 48. gyalogezredének harctudósításában az alábbiak szerepelnek: „A csapat erőállapota állandóan romlott. A végelgyengülésben elhaltak száma állandóan nőtt. December 10
