Nacsa Imre: A makói atlétika 1947–1973. A Makói Múzeum Füzetei 103. (Makó, 2004)

Emlékezések

Wittenberger Magda levele Budapest, 2000. június 10. Kedves Imre! Nagyon meglepődtem amikor jelentkeztél, de rögtön tudtam kiről van szó, bár néhány év eltelt az utolsó találkozásunk óta. Megígértem hogy írok magamról, de nem tudtam milyen nehéz dologra vállalkozom. Az eredményeket tudod, nagy szavakat nem szeretnék írni a sport emberformáló erejéről, (pedig lenne benne igazság) a többi meg elég személyes dolog. Lehet hogy nem veszed sok hasznát, de azért megpróbálom. Arra nem emlékszem hogyan kerültem be a pályára, talán a tornaórákon látott bennem valami fantáziát Mágori tanár úr. Azt tudom, hogy kezdettől fogva mindenki bíztatott, jól éreztem magam közöttetek. Szívesen csináltam végig az edzéseket, sok hajnali fölkelés, a versenyek és a késői hazaérkezés színesítette őket. Kedves emlék a sok éneklés hazafelé a vonaton (igaz hogy se hangom, se hallásom nincsen), igyekeztem lépést tartani a társasággal Sok örömet is hoztak a versenyek, amikor pl 80 gáton megtanultam váltott lábbal futni és sikerült délkerületi csúcsot javítani. Egyszer tavasszal - talán 1950 márciusában - Szegeden volt 600 m-es verseny, nagyon kifutottam magamat, rosszul lettem utána. Este vagy másnap mentünk kirándulni Aggtelekre, nem tudtam elmenni, de kimentem az állomásra. Mihecz Karcsi is kint volt a többieket búcsúztatni és rábeszéltük: beugrott helyettem. (Emlegette is 1996-ban a 45 éves találkozón.) Máig őrzöm azt a talapzaton álló, zászlórúdon függő kis piros-fehér zászlót: Makói VSK 1949. XII. 18., kis táblán a felirat: A kifejtett jó munkáért. Az évzárón kaptam. 1951 őszén mindennek vége szakadt. Sem a Közgazdasági Egyetemen, sem a Testnevelési Főiskolán nem volt számomra hely. Feljöttem Pestre dolgozni - az FTC hosszútávfutója, Németh Béla segítségével kaptam állást - és a Fradiban tovább atletizálni. A Sütőiparhoz kerültem (ott is maradtam 36 évig) könyvelésbe, ahol elég sok volt a túlóra, nem mindig tudtam edzésre járni. Pedig egy bögre tejet és egy szelet kenyeret is kaptunk edzés után. Legjobban a megszokott társaság hiányzott, így elég hamar befejeztem. Természetesen az eredmények fontosak, de az összetartó jó szellem, az egymásért való drukkolás nélkül nem lehet teljes a versenyzés öröme sem. Hát ennyi. Sok szeretettel gondolok Rád és minden régi sporttársamra, üdvözlettel Wittenberger Magda 181