Halmágyi Pál: Makó a dualizmus és forradalmak korában. A VIII. Honvád Emléknap és a Levéltári Napok makói előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 101. (Makó, 2002)

Pölöskei Ferenc: Makó város országgyűlési képviselője a kiegyezés korában. Justh Gyula

programjával építette a párt megyei szervezeteit. 1881-ben már indult a battonyai kerületben, de veszített. Politikai nézeteit a család középnemesi, liberális hagyományokat őrző szelleme, nyugat-európai - angliai, németországi, franciaországi - tanulmányai határozták meg. Nem csatlakozott tehát a Deák-párthoz, és az 1875-ös fúzió sem csábította a kormánypárt, a Szabadelvű Párt támogatóiak sorába. Az 1890-es években pártelnök lett Eötvös Károly után, majd Kossuth Ferencnek adta át a tisztséget. Pályájának mindenekelőtt az országos politikában is lényeges két periódusát, az 1890-es, főként azonban az 1910-es évekbelit emeljük ki. A párt programja: általános egyenlő választójog, progresszív adózás, önálló vámterület, emberi szabadságjogok. Az 1890-es évek elején a szabadelvű párti kormányok elkészítették az egyházpolitikai törvénytervezeteket, s azok Wekerle miniszterelnöksége idején a képviselőház elé kerültek, a Függetlenségi Párt egy része a konzervatív nagybirtokosokhoz és a katolikus felső körökhöz kapcsolódva a javaslat ellen fordult. Ettől a szövetségtől a kormány megbuktatásának lehetőségét remélték, mit sem törődve Kossuth Lajos intencióival és azzal a ténnyel, hogy e javaslatok a Függetlenségi Párt programjában is szerepeltek. Justh nem lépett erre az útra. A képviselőház 1894. február 21-i ülésén mondotta: „nem a kormány iránti bizalomból szavazzuk meg mi a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot, nem is azért, mintha a kormányt mi megmenteni akarnók, hanem tisztán azért, mert elveink győzelmére törekszünk... Ha mi, tisztelt képviselőház, mindjárt az első alkalommal, midőn mód nyújtatik nekünk elveink egy részének megvalósítására, taktikai okoknál fogva, csak azért, hogy a kormányt megbuktassuk, készek lennénk elveinket megtagadni, kérdés, vájjon nem veszítenők-e el az által a jogot a politikai erkölcstelenség ostorozásához?...Pillanatnyi, látszólagos előnyökért sem szabad nekünk elveinket feláldoznunk. Véget kell valahára vetni ebben az országban annak a politikai tisztséggel össze nem egyeztethető, erkölcstelen gyakorlatnak, hogy nagy eszmék és elvek aszerint ráncigáltassanak elő, és aszerint dobassanak sutba, amint azt az önző egyéni és hatalmi érdekek megkívánják. Amíg ebben az országban nem fognak a pártok elvek körül tömörülni életre-halálra, amíg minden kérdésben az önző egyéni és hatalmi érdek, a személyes gyűlölködés lesz a fő rugó, addig a mai korhadt rendszert megbuktatni nem lehet". A demokratikus elvekhez való ragaszkodását példázza az esküdtbíráskodás kiszélesítéséről szóló törvényjavaslat vitája során, 1897. január 18-án elmondott beszéde is. Szenvedélyes elszántsággal bírálta, „szégyen-paragrafusnak" nevezte a javaslat 16. §-nak 2. szakaszát, amely a sajtóvétségek terén korlátozni kívánta az esküdtbíróságok meglévő hatáskörét. A javaslat ugyanis a sajtó útján elkövetett vétségeket kivonta az esküdtszékek bíráskodása alól, és a királyi törvényszékekhez, tehát kinevezett bíróságok elé utalta. „Mi a sajtószabadságot - mondotta többek között - sértetlenül fenn akarjuk tartani, mert azt a közszabadság egyik legfontosabb biztosítékának tartjuk." Sorra-rendre számon kérte a kormánytól és a Szabadelvű Párttól a liberális eszméket: „A népképviseleti rendszer az egyesülési, a gyülekezési szabadság, a szólásszabadság, a sajtószabadság, a közszabadság 1848-ban 26