Halmágyi Pál: Makó a dualizmus és forradalmak korában. A VIII. Honvád Emléknap és a Levéltári Napok makói előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 101. (Makó, 2002)

Pölöskei Ferenc: Makó város országgyűlési képviselője a kiegyezés korában. Justh Gyula

épített ezen oszlopait igyekezett-e a kormány bármily csekély mérvben is erősbíteni? És nem éppen ellenkezőleg mindent elkövetett-e azok meggyengítésére?" A 20. század első éveiben felerősödött a Szabadelvű Párt elleni kritikát a szociáldemokraták, a liberális közép- és kispolgárság, a parasztság és számottevő értelmiségi rétegek támogatták. Kiéleződtek az úgynevezett agrár-merkantil ellentétek is a vezető rétegek között. A nagybirtokosoknak egy, a hatalomból kívül rekedt csoportja ugyanis bírálta a szabadelvű párti kormányokat a nagytőke érdekeinek túlzott támogatása miatt, és az agrárérdekek hatékonyabb védelmét követelte. Igyekezett szélesíteni társadalmi bázisát, mindenekelőtt a birtokos parasztság körében, ezért nem riadt vissza a demokratikus és nemzeti jelszavaktól sem. A kormánypárti vezetők és az ellenzék közötti ellentétek a századfordulón, a véderőfejlesztés körüli viták során lobbantak fel. A felerősödött ellenzék ugyanis nemzeti engedményekhez kötötte az udvar és a kormány által szorgalmazott véderőreform elfogadását. Állásfoglalását az obstrukció különböző formáival nyomatékosította. Tisza István miniszterelnökként ezért 1905 januárjára az uralkodóval kiíratta az új képviselőválasztásokat, ettől remélte táborának kiszélesedését. Várakozása azonban a visszájára fordult. A választásokon ugyanis az ellenzék győzött. Az új képviselőház Justh Gyulát elnökévé választotta. Ugyanezt tette az 1906-ban választott képviselőház is. A pártpolitikától mentes elnöki tisztség azonban négy évre kivonta őt a napi politika világából. Voltaképpen tehát éppen akkor kényszerült tétlenségre, amikor pártja hatalomra jutott, és a parlamentben többséggel rendelkezett. A Függetlenségi Pártban meghúzódó ellentétek felszínre törése nem váratott sokáig magára. Miután a Szabadelvű Párttal szemben összeállt koalíció vezetői hatalomra kerülésük - 1906 - után mindenekelőtt a nagybirtokosok érdekeit védték, az önálló vámterület kivívása helyett meghosszabbították Ausztriával a vámközösséget, lemondtak a választójog lényeges kiszélesítéséről, az önálló magyar nemzeti bankról is, a párt bomlása felgyorsult. Ebben az időszakban nemcsak a demokráciát kereső, függetlenségi politikusok kerültek válaszút elé, hanem ez az örökség maga is sorsfordulójához érkezett. Vajon az új történeti körülményeknek megfelelően lehetséges-e gazdagítani a kiegyezés-kori ellenzéki programot? S e program legkövetkezetesebb képviselői képesek-e tovább lépni már a 19. század végén is szűknek bizonyuló, a munkás-, paraszt-, valamint a nemzetiségi kérdést kirekesztő politikájukon? Képesek-e valamit is felfogni az új idők követelményeiből? Ezekre a kérdésekre mindenekelőtt Justh Gyula későbbi életútjának alaposabb megismeréséből nyerhetjük a válaszokat. 1909-ben még a hagyományos függetlenségi politika alapján számon kérte gróf Apponyi Alberttől, Kossuth Ferenctől a be nem váltott ígéreteiket; felrótta az önálló vámterület és a Magyar Nemzeti Bank létrehozásának elmulasztását, és az általános egyenlő, titkos választójog elsikkasztását. Ez a számonkérés egyre elszántabbá, hevesebbé vált, mígnem 1909 novemberében a párt értelmiségi, középés kispolgári táborával új Függetlenségi Pártot alapított. Jusht Gyula ugyanekkor a házelnökségről is lemondott. 27