Halmágyi Pál: Makó a dualizmus és forradalmak korában. A VIII. Honvád Emléknap és a Levéltári Napok makói előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 101. (Makó, 2002)

Pölöskei Ferenc: Makó város országgyűlési képviselője a kiegyezés korában. Justh Gyula

maradhat pusztába kiáltott szó még akkor sem, ha a kormánnyal, illetve annak pártjával kapcsolatos bírálatai egészében vagy részleteiben nem valósíthatók meg. így történt ez az 1867-ben megalkotott Osztrák-Magyar Monarchia rendszerében is. Hiszen a széles királyi felségjogok kiterjeszkedtek a közös ügyekre, az államélet, benne a hatalmi ágak egészére, különösen a törvényhozó és a végrehajtó hatalomra. Az uralkodó ugyanis tetszése szerint feloszlathatta az országgyűlést, kinevezhette a kormányelnököket, a minisztereket, szentesítette a parlament, sőt a kormány határozatait is. Ebben az alaposan megtépázott alkotmányosságban az ellenzék működési köre eleve összeszűkült. Nem gondolhatott például komolyan a nyugati polgári jogállamokban meghonosodott parlamenti váltógazdálkodásra. Ez a körülmény pedig furcsa módon szűkre szabta a parlamenti ellenzék lehetőségeit, mert esetleges parlamenti képviselőházi győzelme sem nyithatta volna meg számára az utat a kormányzás elnyeréséhez. Ezt a lehetőséget egyébként más körülmények is nehezítették. Ide sorolható a szűk választójog. Az agyagi, majd az adócenzus ugyanis a társadalom nagy részét kirekesztette a választás lehetőségéből. Ráadásul a kormányzati és a megyei főispáni uralom az erő és a korrupció számos elméletét érvényesíthette az ellenzékkel szemben. Az 1867 utáni nagy gazdasági, ipari, pénzügyi fejlődés, a társadalmi, politikai nyugalmi periódus pedig inkább erősítette a meglevő törvényhozó és végrehajtó hatalom faktorait, nem kedvezett a korabeli ellenzékiségnek. Az említett történeti körülmények között lassan, nehezen szökkentek szárba a parlamenti ellenzéki politikai irányzatok. Annyit mindazonáltal megállapíthattunk, hogy a szóban forgó dualizmus fél évszázada alatt - ellenzékként - folyamatosan csak a függetlenségi párt létezett. Nevét ugyan több ízben is változtatta, de valamilyen formában az egymást követő választások nyomán mindig a képviselőházban maradt. Ám sem a pártról, sem vezetőiről idáig még nem születtek érdemleges tanulmányok. Kétségtelen azonban, hogy vezetői közül messze kiemelkedik a jó szervezőképességgel, szónoki erényekkel, népszerűséggel rendelkező Justh Gyula alakja. Több évtizeden át a Függetlenségi Párt országgyűlési képviselője, több ízben pártja elnöki tisztét is betöltötte, sőt csaknem öt évig a képviselőház elnöke volt. Ilyen vagy ehhez hasonló időtartamú kulcspozíciókat rajta kívül a pártban senki sem töltött be. Előfordult azonban, hogy néha-néha egyes függetlenségi pártiak eltávolodtak tőle, sőt időnként önálló pártocskákat is alapítottak, megerősödni azonban nem tudtak. Vagy elenyésztek, vagy visszatértek a Justh Gyula nevével fémjelzett, egyébként változó jellegű függetlenségi pártba. Justh Gyula 1850. január 13-án a Turócz megyei Necpálon született. A család birtokai részben itt, részben az Alföldön, Tornya, Kutas és Szentetornya községekben feküdtek. Tanulmányainak elvégzése, a kiegyezés megkötése után Békés megye szolgálatába lépett. 1876-ban a gyulai járás főszolgabírója lett, de 1878-ban a szabadelvű párti kormányzat megfosztotta állásától. 1879-ben az anyai ágon örökölt tornyai birtokára vonult és a Függetlenségi Párt társadalmi és nemzeti, közjogi 25