Halmágyi Pál szerk.: Lengyel katonai menekülttábor Magyarcsanádon. A tábor megnyitásának 60. évfordulóján rendezett megemlékezés dokumentumai. A Makói Múzeum Füzetei 99. (Makó, 2003)

Zdzislaw Antoniewicz: Magyarországi emlékek 1939 őszéről

néhány karácsonyi éneket. A hangulat egészen kiváló volt, amihez hozzájárult a kiosztott bor is. Másnap (az előadás napján) mindenki későn kelt, és a szabályzattal ellentétben csak 10-kor reggeliztünk. Ránéztem a Stasio barátomra és elképedtem: csak artikulátlan hangokat volt képes kiadni magából. Kiderült Stasiot, Kühn János hívta meg magához. Állítólag a mészárosok és a sofőrök bírják a piát. így esett meg, hogy Stasio túlzásba vitte a pálinka kóstolását, mert hazafelé menet lepihent egy út menti kövön és elaludt. Szerencséjére nem sokkal később arra ment Wojda Bolek és hazavitte. Az éjjel erős fagy volt, s ezért megfázott. Stasio suttogva győzködött, hogy amit neki kell mondania az előadáson, azt úgysem érti a publikum, a lényeg az, hogy én fordítsam magyarra a szövegét. Az előadás megkezdése előtt néhány perccel a terem megtelt. Neducza István, a szerb iskola igazgatója kilépett a függöny elé, és meleg szavakkal üdvözölte a jelenlévőket, valamint felolvasta a lengyelről lefordított szöveget is. Nem szeretném leírni az egyes "számokat". Nem volt valami színvonalas a műsor, de a táncok és a pantomim nagyon jól sikerültek. Az egyik mutatványhoz a bohócöltözéket viselő Szczepanskit, az óriást osztottam be. A legfontosabb az volt, hogy az összes számot nagy tapssal fogadták. Amikor bekonferáltam az előadás végét, senki se mozdult meg. A színpadra feljött a jegyző egy kis kísérettel, és mindenkinek gratulált. - Ebben a teremben az emberek még soha nem nevettek ennyit! Primitív körülmények között nagyon jó előadást sikerült megszerveznetek! - mondotta. Azt követően felhoztak a színpadra egy nagy ajándékkosarat a tábor összes lakójának. Az ajándékokat a falusi asszonyok készítették, a kalácsokat külön nekünk sütötték. A süteményeken kívül volt ott még cigaretta és képeslapok is. Nem kell hangsúlyoznom, hogy ez a kedves meglepetés milyen hatással volt ránk. Ez volt az első idegenben eltöltött karácsonyunk. Vajon hány lesz még belőle? A legjobban megajándékozva persze a művészek lettek. A színpadra feljött a helyi Vöröskereszt elnökasszonya, és átnyújtott mindenkinek egy-egy borítékot, benne a velem egyeztetett honoráriummal. Felhívtam a fiúk figyelmét, hogy a kapott pénzt ne költsék el mindjárt, ők pedig azt javasolták: ismételjük meg az előadást a szomszéd faluban. Másnap a rádiós szobában egy újabb meglepetésben volt részem. Miután kezet fogtam mindenkivel, bejött Baloghi uram. Mindenki felállt, ő pedig bejelentette, hogy az itt levő gazdák egy civil ruhával akarnak engem megajándékozni. Az anyag már megvan Bakó István szabónál. Pár nap múlva Baloghi eljön velem Makóra megvásárolni a szükséges inget, nyakkendőt, zoknit és cipőt. Nagy örömömben mindenkit átöleltem. A ruha a legjobbkor érkezett. Éppen akkor, amikor Baloghival vásároltunk, érkezett egy levelem Ulatowskitól: " Most nagy szükség van itt rád. De nem szabad eltűnnöd". Próbáld meg áthelyeztetni magad egy civil táborba. Onnan már könnyebb Budapestre kerülni... A német nyomás egyre nagyobb. Légy éber és vigyázz magadra... Viszlát!" Janek levelének elolvasása után egy időpontot kértem a tábor parancsnokától. Rosszkor mentem hozzá: látszott, hogy ez a mmdig nyugodt ember most ideges. Én 40