Halmágyi Pál szerk.: Lengyel katonai menekülttábor Magyarcsanádon. A tábor megnyitásának 60. évfordulóján rendezett megemlékezés dokumentumai. A Makói Múzeum Füzetei 99. (Makó, 2003)
Zdzislaw Antoniewicz: Magyarországi emlékek 1939 őszéről
Ebből az összeállításból könnyű kiszámolni, hogy az állományunk 100 fő alá esett, mert a konyhából a magyar személyzet is táplálkozott. Egy adag hús 200 g, a szalonna 50 g volt. Mihály Sándor hadnagy jó vezető volt, megfelelően tudott gondoskodni élelmezésünkről. Belovai engem küldött el Makóra, hogy hozzam el a táncosok ruháit. A megadott cím alatt nagyon szívélyesen fogadtak. A kölcsönzőt egy nyugdíjas színészházaspár vezette. Tipikus művészi hangulat uralkodott náluk. Beszéltek németül és ennek köszönhetően a társalgásunk késő estig elhúzódott, csak az utolsó vonattal tudtam visszamenni a táborba, este 10 óra után. A főjegyző elfogadta a Békés asszony által felszámolt nagyon kedvező árajánlatot. A legközelebbi alkalommal már konkrét rendeléssel mehettem Makóra, ahol sikerült megbeszélnem, hogy a jelmezeket karácsony előtt veszem át. Ha már Makón jártam, megragadtam az alkalmat, és meglátogattam a helyi szerkesztőséget. Ott megismerkedtem dr. Gyenge Miklóssal, a Makói Újság főszerkesztőjével. Meghívott a lakására, ahol elzongorázott néhány nagyon kellemes, szomorú orosz "dumka"-t. Dr. Gyenge Miklós később bemutatott egy másik érdekes személynek, Erdei Ferencnek, a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetőjének. A Nemzeti Parasztpártot 1939 júniusában éppen Makón alapították meg. A párt vezetésébe Erdei mellett Veres Péter (író, költő, háború után miniszter a koalíciós kormányban) és Darvas József került. Erdei főleg a szegényparasztokról írt. Különösen ebben az országrészben él sok kistelkes paraszt. Nemegyszer volt lehetőségem látni Magyarcsanádon, ahogy egy paraszt mélyen meghajolt a falusi előkelőségek előtt, sőt kezet is csókolt az urának. Erdei híve volt a munkás-paraszt szövetségnek. A főpróbát a jelmezek kiszállítása után tartottuk meg. A ruhák igazán színesek es gazdagok voltak. Sajnos, a kevés pénzből készített dekorációk primitívnek bizonyultak. Attól féltem, hogy bármelyik pillanatban összedőlnek. Minden katona megtanulta a saját szerepét, Stasio pedig egészen ügyes színésznek bizonyult. A festőnk egy csomó plakátot készített, amelyeket a szomszéd falvakban is széthordtunk. Három nappal a fellépés előtt az összes jegy elkelt. Ez volt az első siker. A közérzetem is javult, miután az édesanyámtól kaptam egy levelet, amelyben azt írta, hogy a legkisebb húgom szerencsésen megérkezett Lwówból Varsóba, Janusz bátyámhoz. A hosszú, forró nyár után hamar beköszöntött a tél, és itt, Magyarország déli részén december közepén leesett a hó, amely egészen március elejéig meg is maradt. Karácsonykor magyar barátaink meghívtak néhányunkat vacsorára, amivel még egyszer bizonyságot tettek az irántunk érzett szimpátiájukról. A tábor vezetősége is ünnepi vacsorát szervezett a lengyel katonáknak, természetesen az e vidéken is hagyományos karácsonyfával díszített teremben. Engem több helyre is hívtak, de én Belovaiék meghívását választottam. E család körében igen otthonosan éreztem magam, a gyerekek ölelgettek és pusziigattak, különösen a kicsik: Éva és Ottó. A vacsora kiváló volt, a borok elsőrendűek. Rossz anyagi helyzetem miatt csak némi cukorkát tudtam venni a gyerekeknek, én azonban egy nagyon értékes ajándékot kaptam: egy német-magyar szótárt. Vendéglátóimtól éjfél előtt búcsúztam el - és visszatértem a táborba társaimhoz. Elénekeltünk jó 39
